Kispál és a Borz búcsúkoncert

Fesztivál

Kispál és a BorzAmikor jó pár évvel ezelőtt először jártam a Szigeten, megfogadtam, hogy soha többet, egy nap elég volt belőle. Hál' ég, nem sikerült megtartanom a szavam, azóta is minden évben kimegyek, de a biztonság kedvéért mindig megfogadom a végén, hogy jövőre nem jövök. Nem tehetek róla, évről-évre lépnek fel olyan zenekarok, akiket vétek lenne kihagyni, és ez mindig felülírja a rossz emlékeket.

Ez idén sem volt másként, de soha nem hittem volna, hogy a nagy külföldi együtteseket Kispálék háttérbe fogják szorítani, legalábbis számomra. Nagyszínpadra velük, helyes, de sajnos az apropó adott némi keserű szájízt.

Igazából magát a bejelentést, hogy feloszlik a zenekar, nem fogadtam meglepetten. Aki volt decemberben a Pecsában, nagyjából tudja, mire gondolok. Akkor a srácok hozták a kötelezőt, fergeteges bulit kerítettek, de valahogy Kispál Andrisról már sugárzott, hogy unja. Ott hangzott el, hogy tavaszra lesz új album. Igen, ez az érem egyik oldala, de ebben a mondatban kísértett a másik oldal is. Mi lesz, ha nem készülnek el a dalok? Évek óta nincs új album. Van annyi erő a csapatban, hogy összehozzák?

Kispál és a BorzVégül tavasszal megtörtént a nagy bejelentés, elindult a búcsúturné, minden fesztiválon elköszönt a Kispál és a Borz a rajongóktól. Utoljára a Sziget maradt, és sokáig gondolkodtam, hogy megéri-e felnyomorogni a HÉV-re, végigállni a bejáratnál a kilométeres sort, hiszen fél évvel ezelőtt én már elbúcsúztam tőlük. Mi újat tudnak még mutatni annyi koncert után? Két hétig hallgattam az albumokat, törtem a fejem a jegyvásárláson, végül beadtam a derekam. Nyomorgás a HÉV-en, másfél órás sorban állás jegyért és bejutásért. Így jár, aki utolsó pillanatra halogatja a döntést. Elöljáróban leszögezném, nem bántam meg, hogy idén is belevetettem magam a Szigetbe, és meghallgattam utoljára a Kispált. Büszkék lehetnek a srácok, szerintem életük legjobb koncertjét adták. Rendben van, 45000-es közönség, hihetetlen hangtechnika, de mindezek ellenére engem a banda felszabadultsága fogott meg. Lovasi Andris kezdetben megszeppenve próbálta kezelni a közönséget, de meglepően hamar belejött. Innen is üzenem, hogy köszi a sok "kösziért", melyet majdnem minden szám után belekiáltottál a mikrofonba, vicces volt. Mi köszönjük, de mindegy. Ha mondhatok ilyet, Kispál Andris sugárzott a színpadon, még néhány mosolyt is láthatott az arcán aki közelebb állt. Tényleg jól érezték magukat a zenészek. A meghívott vendégeket sorolni sem tudnám, nem szeretnék senkit kihagyni. Remekül kiegészítették a produkciót.

Kispál és a BorzA fergeteges hangulat mellett nagyon tetszett, ahogyan kihasználta a zenekar a színpad méreteit, ezzel is jelezve bizonyos korszakokat az életükből. Jó lett volna előre tudni, hogyan tervezik ezeket a jeleneteket, úgy helyezkedett volna az ember. A szekciókat is jól átgondolták, egyedül félidőben éreztem tőlem távolinak a Csík zenekar blokkját. Persze szünet kell mindenkinek, de valahogy az nekem nem feküdt. Lehet, hogy volt komolyabb technikai indoka, de én kihagytam volna őket, számomra teljesen megtörte azt a hangulatot és lendületet, amit előtte felépítettek. Természetesen magából az életműből kihagyhatatlan a Csík zenekar, és örültem, hogy játszottak, de egy közös szám elég lett volna.

Szerencsére a Csillag vagy fecskét nem ők játszották el, az övön aluli választás lett volna. Helyette Kispál és Lovasi kettesben, mint a koncert csúcspontja. Felejthetetlen. Már csak ezért megéri megvenni majd a DVD-t. Tényleg. Ahogy ketten ott ültek a díszletben, két gitárral, számomra megmutatta, hogy hiába írnak ostobaságokat az újságok (meg én), a barátság örök, viszont már ideje nekik továbblépni és valami másba belekezdeni. Igen, túlléptünk a dalszövegeken, hiszen minden gesztusnak jelentése volt a koncert alatt.

Ha már a szöveg és gesztus kapcsolatnál tartunk, szerencsére nem sikerült pénisz alakú konfettit legyártatni a látványhoz. Biztos poén, de nem egy ilyen kaliberű rendezvényre való. Plusz hülyén jött volna ki, hogy miután az előttem ugráló lánykának nem sikerült elkapnia egyet sem, tőlem kap egy "f#szt". Mármint konfettit. :-) Aztán közönségkritikának annyit, hogy az "egy leszedált ország tapsolgat a szarnak" sor alatt nem feltétlenül kellett volna ütemesen tapsolni. Jobb alkalmakkor nem is szoktak. Oké, nem feltétlen a jelen levőkről szólt a szöveg, és nem a Kispálékról, na de akkor is. Talán inkább el kellett volna mindenkinek merengenie picit. Ámbár mindenki jól akarta érezni magát, és sikerült is, ez a lényeg.

Kispál és a BorzAz eddigiektől függetlenül azért volt két dolog, ami tényleg nem tetszett, és talán több odafigyelést érdemelt volna. Az egyik szinte jelentéktelen, de elég zavaró volt, mégpedig néha begerjedt a színpadi hang. Tudom, első nap volt a Szigeten, nem lett tökéletesen beállítva a keverő, de többször előfordult koncert közben, kár érte. A másik esetlenség a koncert vége. Az egy dolog, hogy én nem így képzeltem el, de szerintem senki sem. Nagyjából úgy álltunk ott, mint a tavalyi magyar-svéd focimeccs után, hogy "mi a fene volt ez az utolsó pillanatban?" Ugyan nem én találtam ki a koreográfiát, de szerencsésebbnek éreztem volna, ha a vendégekkel közös fényképet akkor készítik, mikor mindenki kivonult a konyhai díszletből. Utána már csak a zenekar maradt volna lejátszani az utolsó pár számot, meghajlás, stb. Semmi extra, semmi érzelgősség.

Nagy nehezen azért leesett, hogy vége a koncertnek, mehetünk haza. A szabadtéren bezárult az égbolt, egy életre... Azóta is Kispált hallgatok folyamatosan. Nagyjából 2 hétbe került, mire leesett, több koncert nem lesz. Pláne ilyen fantasztikus szigetes nem. Sajnálom, amiért nem buliztam szét magam teljesen. Így is rendkívül jól éreztem magam, de annyira rányomta akkor a bélyegét a hangulatomra a búcsúzás, hogy nem igazán tudtam feloldódni. Talán nem egyedül voltam ott ezzel. Azt pedig már nem mondhatom, hogy majd legközelebb.

Fájó szívvel búcsúzunk a Kispál és a Borztól, hiszen ez az egész -1-dik nap nem csak egy záró koncert volt, inkább megtestesítette mindazt, amiről az elmúlt több mint 20 év alternatív zenéje szól. Egy nagyon nagy fejezet véget ért belőle. "Köszi!"

Nyomtatás
Joomla SEF URLs by Artio