Újdonságok a Nuclear Blast-tól

Koncert

Nuclear Blast

A Nuclear Blast talán mindenféle önajnározás nélkül, méltán jelentheti ki, hogy valóban Európa, de talán a világ egyik legpatinásabb, legnagyobb heavy metál kiadója, hiszen olyan nevek alkotásai mellet bábáskodott, mint a Nightwish, Avantasia, Kataklysm, Blind Guardian, Dimmu Borgir. Az Amerika és Brazília irányában rohamosan terjeszkedő német alapítású vállalat az elmúlt hónapokban sem hagyott minket hallgatnivaló nélkül:
 
Szeptember

A nemcsak monumentális, de roppant sikeres Gothic Kabbalah megjelentetése után három évvel végre elkészült a Therion új albuma. A két lemez között kiadott újabb kettő élő felvételes válogatás közül a The Miskolc Experience már csak hazai vonatkozása miatt is kedves a magyar fülnek. Az idei produktum, a Sitra Ahra, a megkezdett szimfonikus tradíció Christofer Johnsson-hoz méltó folytatása.

Megalakulásának 20. évfordulóját ünnepli idén az Amorphis, akik nem sokkal legelső kiadott koncert DVD-jük után (Forging The Land of Thousand Lakes) most a Magic & Mayhem – Tales From The Early Years címmel megáldott best of lemezzel tértek vissza. A nagy múltú együttes válogatása egyaránt felvonultat régi klasszikusokat, közönség kedvenceket és feldolgozásokat, érdekesség azonban, hogy mindezeket újra felvett formában. Ily’ módon olyan legendákkal találkozhatunk, mint a My Kantele, éppcsak immár Tomi Joutsen előadásában.

Az egyre prominánsabb hírnek örvendő szimfonikus-black metált játszó Dimmu Borgir, mintegy 100 zenész közreműködésével elkészítette új lemezét, az Abrahadabrát. Egyes híresztelések szerint az album hamarosan mérföldkővé érik majd black-metálos körökben. És ami igaz az igaz, a H.P. Lovecraft sötét, névtelen ősi istenségeinek világát megidéző darab nem csak mutatós (főként a borítótervező Joachim Luetke jóvoltából), de zeneileg is kimunkált.

Több Sabaton lemez is újra piacra került. A Metalizer, Primo Victoria és The Art of War újbóli kiadásai természetesen bővelkednek a gyűjtők kedvenceiben: összesen a három lemezen 14 új bónusztrekk bújt el.

Október

A közel-keleti metál egyik nagy úttörője, a 1993 óta működő Melechesh ötödik albumához érkezett. A The Epigenesis címre keresztelt (?) mű 11 darabja jobbára az „extrém” jelzővel definiálható, Ashmedi csapata ugyanis az ízig-vérig black metált tükröző gyökereket merész módon nemcsak trash, de keleties, szinte indiai jellegű ritmikai elemekkel variálja.

A szimfonikus power metál műfajában hódító olasz banda, a Rhapsody of Fire nem érte be nagysikerű visszatérő lemeze a The Frozen Tears of Angels aratásával. Luca Turilliék még idén áprilisban újra stúdióba vonultak, hogy egy 35 perces (noha 7 részletre tagolt) új dalt vegyenek fel. A monumentális The Cold Embrace of Fear – A Dark Romantic Symphony címet viselő újdonság az ígéretek szerint minden eddiginél teátrálisabb oldaláról mutatja be a zenekart.

Kis kihagyás után ismét az NB-hez szerződött a Madball. Az Empire címmel megjelenő új kiadvány az első Darren Morgenthaler örökösével, Jay Weinberggel a dobok mögött.

Új dalt rögzített a holland Epica. A tulipános nemzet fiai és egy szem szépséges leánya ezúttal a Design Your Universe komplexitása után agresszivitásukat és Mark Jansen ordas hangját kissé félretéve egy új, balladai, szelíd oldalukról mutatkoztak be. A This Is The Time bevételei ráadásul teljes egészében az Amazonas megmentésén fáradozó WWF számlájára kerülnek jótékonysági adományként, mely témához természetesen a dalszöveg is szervesen kapcsolódik. Épp csak maga a dalocska nem túl metálszerű, noha szép, szerény és kedves…

A korábban az In Flames-ben ténykedő Björn Gelotte és Jesper Strömbald 2003-ban Björn testvérével, Emmával közösen balkézről kreált együttese, az All Ends friss lemezzel jelentkezett. Az azóta már új énekesnővel ténykedő banda, a női fronttal rendelkező együttesek túltelített piacán mindjárt két bájos pofikájú énekeshölgyével rockos könnyedséggel lavírozik.  Noha az eladhatósági színvonalat untig megütik a lemezük számomra mégiscsak az ami: A Road To Depression!

Akinek még mindig nem volna elég a 2009 óta őrületté fajult elektronikus gyönyörök éjszakájából, azt most a Deathstars a Night Electric Night átcsomagolt Platinum Edition-jével ajándékozza meg. Nehogy véletlenül ne kerüljön Deathstars lemez a plázagót kicsi lányok fája alá, meg egy csinosabb summa a „nagy munkáért” a svédek konyhájára…

Novemberben érkezik

A nagyhírű lengyel black-death klasszikus, a Behemoth még mindig a 2009-es Evangelion című lemezének farvizén evezve kiadja az Evangelika Heretika címmel áldott koncert DVD-jét. Az ígéret brutális, teátrális show-műsor. (kis kosztümben sátánkodás, avagy a black-alapkészlet csillogtatása, vagyis mit ne tanuljunk meg Mansontól…?) Mindez két koncertből összeválogatva: a 2008-as párizsi és a 2010-es varsói fellépés szép emlékei.

A Samael Antigod címmel mini albumot jelentet meg, melyen remixek, újdonságok és élő felvételek gusztusos válogatása hallható.

Doro, 2008. december 13-ai koncertjével ünnepelte 25 évfordulóját a metálszínpadokon. A fémzene nagyasszonya mintegy 3 (!) órás koncertet adott szerényen „Queen of Heavy Metal” címmel szülővárosában, Düsseldorfban. A csaknem 8000 rajongót vonzó koncertből egy duplalemezes anyagot állítottak végül össze, mely november 26-tól Európa szerte elérhető lesz.

Ugyanezen a napon jelenik meg a Hardcore Superstar formáció Split Your Lip albuma. A trash metál és sleaze rock közé sorolható együttes Moonshine című felvezető kislemeze pedig már hallható is. Az album megjelenéséig azonban csak a pikáns borító alapján találgathatunk, hogy hogyan is hangzik valami úgy, mint a családon belüli erőszak.

A Gotthard Steve Lee elhalálozásának apropóján Heaven – Best of Ballads – Part 2 címmel válogatást ad közre, melyen nem csak az eddig soha meg nem jelent zongorán előadott különlegességek érdemelnek említést, de a gyászeset tiszteletére mindez elegáns. konszolidált, fekete borítóban érkezik. 

Nyomtatás
Joomla SEF URLs by Artio