Tarja Turunen – What Lies Beneath (2010)

Koncert

Tarja Turunen - What Lies Beneath

A szimfonikus metál Jégkirálynőjét manapság feltehetően keveseknek kell bemutatni, hiszen jó pár évvel ezelőtti zajosra sikerült távozása a műfajalapító finn Nightwish zenekarból nem csekély média-port kavart. Tarja kiválása óta harmadjára jelentkezik szóló albummal. Az első karácsonyi dalokból álló túlnyomórészt finn nyelvű gyűjtemény után a 2007-es My Winter Strom hozta meg azonban csak a visszatérés sikerét.

A What Lies Beneath persze sokban vészesen hajaz elődjére. Főként abban a roppant szembetűnő tulajdonságában, hogy Tarja karizmájára és az énekesnőt körülvevő személyi kultuszra épít. Elődjéhez hasonlóan itt sem maradnak el a metálos hangzások és remekül csengő szimfonikus betétek. Sőt a meghívott zenészek között is találhatunk ismerősre. Tarja mellől lassan elmaradhatatlan Max Lilja karakteres csellójátéka és rokonsága segedelme.

Külön szót érdemel a nyitó opus: Anteroom of Death. A kaotikus pörgős nyitány több pontja is látványosan szerkesztett. A vendégként szereplő Van Canto együttes igazán izgalmasan hangzik, hiszen a metál remekeket acapella verzióban feldolgozó kórus ezúttal többszólamú hátteret szolgáltat Tarja átütő hangjának. A dalszöveg zeneiségében hivalkodóan pattogó ck/k hangok valamint a művésznő virtuozitását hangsúlyozó refrén nehezen felejthető remeket ad. Ezt követően csupa kislemezes könnyedén popularizálható dal következik. Az Until My Last Breath meredek áriái ellenére súlyos ellenpontja a lassú, szimfonikus-balladisztikus I Feel Immortal-nak. Ezt követően Tarja játékos és komoly, szemérmes és vad dallamokat váltogat, miközben hangterjedelmét feltehetően teljes szélességében ragyogtatja.

Ám ezzel még nincs vége az esetnek. Az albumhoz szervesen nem kapcsolódó dalokból egy külön válogatással is előrukkolt az énekesnő. Cyaran meséje után a Naiad című dalban nyúl a mitológia alakokhoz, s az előző albumon vegyes sikert arató Alice Cooper Poison-jének feldolgozását se hagyja folytatás nélkül, ezúttal a Whitesnake In The Still of The Night-ja került feldolgozásra (nem kevésbé megosztó eredménnyel…).

Slusszpoén ezenfelül az újabb roppant ízlésesre sikerült albumborító, melyen ismét sikerült az egyéniség kultuszt teljes erőbedobással fényesítő fotósnak az a bravúr, hogy Tarjából kimondottan szép nőt fotózzon.

Tarja Turunen - What Lies Beneath (2010)

Kiadó: Universal Records

Származás: Finnország

Zenészek:

  • Tarja Turunen – ének, zongora
  • Max Lilja - cselló
  • Doug Wimbish - basszusgitár
  • Alex Scholpp & Marzi Nyman - gitár
  • Mike Terrana & Will Calhoun - dob
  • Christian Kretschmar – billentyű, hammond orgona
  • Jyrki Lasonpalo, Pauline Fleming, Rémi Moingeon – hegedű

Dallista:

  1. Anteroom of Death (feat. van Canto)
  2. Until My Last Breath
  3. I Feel Immortal
  4. In for a Kill
  5. Underneath
  6. Little Lies
  7. Rivers of Lust
  8. Dark Star (feat. Phil Labonte)
  9. Falling Awake (feat. Joe Satriani)
  10. The Archive of Lost Dreams
  11. Crimson Deep (feat. Will Calhoun)
Nyomtatás
Joomla SEF URLs by Artio