Megállás nélkül pörög Freddie

Koncert

Nagyot fordult a világ Freddie-vel az Eurovíziós Dalfesztivál óta: rengeteget koncertezik, hamarosan megjelenik bemutatkozó albuma, és a nyáron még egy új klippel is meglepte rajongóit, amelyet Na jó, hello című dalához készítettek. A népszerű énekesé szeptemberben a VIVA PUSH elismerés, vagyis ő az a hazai előadó, akinek kiemelt megjelenési lehetőséget biztosít a zenecsatorna.

Fehérvári Gábor Alfrédért, vagyis Freddie-ért mindenki egy emberként izgult, mikor májusban Pioneer című dalával képviselte Magyarországot a stockholmi Eurovíziós Dalfesztiválon. A fellépés sok mindenben segítette a fiatal előadó karrierjét, hiszen alig találni olyan hazai várost, ahol azóta ne adott volna koncertet, de folyamatban vannak első albumának felvételei, és új klippel is jelentkezett: a VIVA PUSH elismerés részeként egész szeptemberben kiemelten játssza a zenecsatorna a Na jó, hello című számához forgatott videót.

Freddie elmondta, hogy hiába volt feszített a napirend, nagyon élvezte a klipforgatást: „Oda kellett figyelnünk, hogy mennyi időt töltünk a különböző helyszíneken, ugyanis a Szabadság-hídon játszódik a video zárójelenete és ott szerettünk volna végezni a felvételekkel, a terv szerint pontosan napnyugtakor. Végül sikerrel jártunk, hiszen sikerült elcsípnünk a csodaszép naplementét” – árulta el az énekes.

Ami az Eurovíziós Dalfesztivál óta eltelt időszakot illeti, Freddie mozgalmas hónapokon van túl: „Rengeteg koncertünk volt a nyáron a zenekarommal, és elmondhatom, hogy minden fellépésen óriási sikere volt a dalversenyen is előadott Pioneernek, ami fantasztikus érzés a számomra.” Amilyen pörgős volt az énekes nyara, ugyanolyan izgalmas időszak vár rá ősszel is: „Sok fellépésünk lesz szeptemberben is, de közben már az első albumom felvételei is folynak, amit november végén egy nagyszabású lemezbemutató koncert keretében szeretnénk bemutatni a közönségnek.”

Freddie szerényen nyilatkozott arról, hogyan bírja a feszített tempót, és jut-e ideje néha kikapcsolódni: „Ez az időszak nem a pihenésről és a szabadidőről szól, hiszen egyfajta építkező fázisban van most a karrierem. A munkával és az idővel pedig nem lehet spórolni, ha azt akarjuk, hogy minden jól alakuljon. Biztos vagyok benne, hogy eljön az idő, amikor beérik majd a munka gyümölcse” – mondta az énekes.

A zenecsatorna gondoskodik róla, hogy Freddie úgy érezze, a karrierjébe befektetett munka megtérül, hiszen övé a szeptemberi VIVA PUSH elismerés: a Na jó, hello című dalához forgatott klippel és Freddie-vel is többet találkozhatnak majd ebben a hónapban a VIVA nézői.

A VIVA minden hónapban extra megjelenési lehetőségekkel támogatja a legtehetségesebb fiatal előadókat és formációkat. A VIVA PUSH szeptemberi kiemeltje, Freddie előtt többek között olyan előadók kapták meg a zenecsatorna elismerését, mint ÍV, Soulwave, Willcox, OliverFromEarth, vagy a BSW.

Nyomtatás
Joomla SEF URLs by Artio