Mind a nyolc magot használja egyszerre az új Exynos Octa

Kütyük

Samsung Exynos Octa

A Samsung Exynos 5 Octat rengeteg kritika érte, hiszen szigorúan nézve a processzor nem egészen nyolc magos. A dolog úgy néz ki, hogy van benne egy négy magból álló Cortex-A7 és egy szintén négy magból álló Cortex-A15 processzor, ami között az Octa váltogat a terheléstől függően. Azonban az év negyedik negyedében jön a következő generáció, ami támogatja majd a Heterogeneous Multi-Processinget, avagy a HMP-t, az agyérgörcs elkerülése érdekében.

A dolog lényege, hogy az új megoldás bármilyen kombinációban képes bárhogyan keverni a magokat, tehát valódi nyolc magos processzorrá varázsolja az Octat. Vagyis, ha például játszunk, akkor a hívások és egyéb, alacsonyabb fogyasztású taskok ezentúl nem a játék mellett döcögnek majd az A15-ös magokon, hanem szépen megpihennek majd az A7-eseken, miközben a nagyok számolják a Candy Crusht.

Az egyelőre nem tudni pontosan, hogy az új technológia elérhető lesz-e a nem rég bemutatott Exynos Octaval szerelt eszközökre is.

Nyomtatás
Joomla SEF URLs by Artio