Sony SmartWatch 2: mindjárt más a leányzó fekvése

Kütyük

Sony SmartWatch 2

A Samsung és a Qualcomm mellett a Sony is bemutatta legújabb okos karóráját. A japánok megoldása gyakorlatilag valahol a két konkurens között helyezkedik el félúton: lényegében egy másodlagos képernyőként működik a telefon mellett, amin meg lehet nézegetni az értesítéseket, valamint valamilyen érthetetlen és számomra teljesen felfoghatatlan okból erre is ráerőszakolták a Twittert és a Facebook. Kamera, mikrofon és hangszóró azonban nincs benne.

Ellenben van NFC, valamint a SmartWatch 2 vízálló is.

Az órával lehetőség lesz majd fényképeket készíteni a telefonon keresztül, prezentáció közben slide-ot váltani, korábban letöltött e-maileket megjeleníteni, futás vagy biciklizás közben térképet megjeleníteni, valamint együttműködik majd olyan alkalmazásokkal is, mint például a Runtastic.

Ellentétben a Qualcomm Toq-val, a Sony órája vezetékes töltést tud csak - de a lánc cserélhető, az óra váza pedig alumíniumból készült. 

Nyomtatás
Joomla SEF URLs by Artio