Titánok harca XI: Jelly Bean vs. iOS 7

Mobil

Miközben tegnap az iOS 7 által felvonultatott új grafikus felületet és funkciókat nézegettem rengeteg olyan dolgot véltem felfedezni, amit az Androidban már régóta használhatunk. Bár az új iOS-nek van egy-két olyan dolga, ami valóban jó és még nem láttam máshol, az egész lényegében nem más, mint az Android az Apple saját köntösében eladva. Már megint.

Nekem személy szerint nincs semmi ellenvetésem azzal kapcsolatban, hogy ami egy cégnél bevált, azt egy másik átvegye. A világ így működik, és az egészséges konkurencia mindenkinek kell. Engem inkább az zavar, hogy az Apple - miután átemel valamit - a saját innovációjaként próbálja eladni azt, majd mindenkit beperel, akiről másolt.

Lássuk tehát, hogy mit kínál a mai két piacvezető mobil OS.

Felhasználói felület

Az iOS 7 hat év után először mutatott be jelentős változást külső megjelenését illetően. Az egész felület laposabb, letisztultabb lett, míg az ikonok egy kicsit túlszaturált színvilágot kaptak. Bár érezhető a változás, az Applenek sikerül éreztetnie, hogy ez még mindig az iOS - függetlenül attól, hogyan is néz ki.

Ezzel szemben az Androidot az Ice Cream Sandwichben bemutatott, majd a Jelly Beanben tovább fejlesztett HoloUI fekete alapja, fehér betűi és kék elemei díszítik - az OS minden részén (most a vanilla Androidról beszélünk, nem a gyártói skinekről).

Multitasking

Ma már alapvető elvárás, hogy egy telefon vagy tablet egyszerre több alkalmazást legyen képes futtatni. Az iOS régebben ezt úgy oldotta meg, hogy a háttérbe küldött appokat befagyasztotta a memóriába, azonban az új verzióban már lehetőség van háttérfolyamatok indítására is.

Fontos megjegyezni továbbá, hogy ezen a téren igen nagy előrelépést tett az Apple: az operációs rendszer megtanulja, hogy a felhasználó mikor szokta használni az adott alkalmazást, majd ezt kihasználva pár perccel előtte lefrissíti annak tartalmát. Automatikusan. Emellett arra is figyel, hogy csak megfelelő jelerősség mellett tegye ezt, így például a gyengén lefedett területeken nem fog folyamatosan erőlködni azon, hogy 1k-val behúzza a news feedet - ezt leginkább az akkumulátor fogja meghálálni. 

Az Android ma az Ice Cream Sandwichben bemutatott, élő előnézetes multitaskingot kínálja, amely egyetlen gombnyomással elérhető (a mikéntje megint csak változik gyártónként).

Ami mindkét esetben megegyezik, az az alkalmazásokbezárása: egyetlen mozdulattal elég kisöpörni őket a sorból, és máris vége a dalnak.

Lockscreen

Az iOS 7-ben az Apple egy új lockscreent mutatott be, amely élő hátteret kapott. A képernyő felső részét lehúzva a notification center, míg az alsó nyilat felhúzva a Control Center jelenik meg. Az egésznek a Phase Beam-re kísértetiesen hasonlító élő háttér ad egy kis életet, bár a betűtípus és az egész megjelenés szinte egy az egyben az Android lockscreenjét idézi.

Android esetén a Jelly Bean hozott igazi forradalmat a lockscreen szempontjából: lehetőséget biztosít widgetek elhelyezésére, valamint a kamera is egyetlen mozdulattal elérhetővé vált (oké, ebben emlékeim szerint az iOS vezet). A felhasználónak gyakorlatilag teljes szabadsága van a megjelenő tartalmat illetően.

Homescreen

Hasonlóan az iOS összes eddigi verziójához, a 7-es inkarnáció sem enged túlzottan sok lehetőséget a felhasználó számára. A Foldereknél lehetőség van oldalak létrehozására, míg az ikonok új megjelenést kaptak. Widgetek azonban továbbra sem lehet használni.

Android esetén azt hiszem nem kell különösebben ecsetelni, hogy a Homescreen testreszabhatósága pontosan mit takar: gyakorlatilag az utolsó pixel kinézetét is kedvünk szerint alakíthatjuk - a widgetek pedig évek óta jelen vannak.

Notification center

Ismét egy olyan feature, amit az Android jóval hamarabb kínált, mint az iOS. Cupertinoban azonban egy új megközelítést adtak az egésznek, méghozzá egy lapfüles megoldással. Az első gyakorlatilag egy naptár, ami az aznapi teendőket és az időjárst mutatja, míg a Missed a maradékot teszi láthatóvá. Az egész egy félig-meddig átlátszó megjelenéssel bír. Amit azonban fontos megjegyezni, hogy jelenleg nem lehet csak egy értesítést eltüntetni: mindent vagy semmit.

Az Android 4.2-ben az értesítések teljesen új funkciókkal bővültek: megjelentek az úgynevezett extended notificationök, amelyek segítségével közvetlenül a notification areaból lehet különféle műveleteket végrehajtani. Ezek közé tartozik a visszahívás, SMS küldés, e-mail archiválása, válaszlevél írása... 

Siri vs. Google Now

Az iOS 7-ben Siri új hangokkal, valamint új funkciókkal is bővült - ezek közé tartozik a fényerő változtatása is. Ami viszont továbbra is változatlan, hogy az Apple asszisztense a kérdezz és megmondom elvet követi, míg a Google Now kontextuális alapokon dolgozik. A külföldi lapok azonban inkább arra térnek ki minden esetben, hogy nem a funkciókkal volt eddig baj, hanem a felhasználó mondanivalójának megértésével. Nyilván ezen dolgoztak az Applenél és fejlesztették a beszédfelismerő motort is.

A GNow anélkül képes a megfelelő információkat megjeleníteni, hogy rá kéne keresni. Képes pozíció alapján megjeleníteni az időjárással kapcsolatos infókat, a munkába jutáshoz szükséges időt, a találkozókra időben történő érkezéshez történő indulás idejét, a tömegközlekedési menetrendeket adott megállóból... A lényeges különbség, hogy nem kell keresni, de megjelenik az infó - ami azért ijesztő is tud lenni egy kicsit. De roppant kényelmes. 

iTunes Radio vs. Play Music All Access

Az itunes Radio az iOS 7 végleges változatával, ősztől lesz elérhető. Ellentétben a Play Music All Accessel, az Apple megoldása az ízlésünk alapján teszi lehetővé dalok streamelését. Egyaránt elérhető ingyenes és fizetős változatban is.

Ezzel szemben a Play Music All Access segítségével lehetőség van saját listák létrehozására, előadók albumainak szabad böngészésére, valamint a playlistek offline elérhetővé tételére is. Egyaránt létezik Androidos és webes alkalmazás, valamint hamarosan iOS-en is elérhető lesz.

Quick Settings/Control Center

Annak idején a CyanogenMod mutatott be olyan megoldást, amivel a notification areaban el lehetett helyezni különféle kapcsolókat, vezérlőket. Persze widgetek formájában már a kezdetek óta elérhető volt a dolog Androidon, de a Jelly Bean egy teljesen új és kreatív szintre vitte az egészet a Quick Settings bemutatásával.

Hasonló lehetőséget kínál az iOS 7 Control Centere is, amelyet a lockscreen alján található nyíl segítségével lehet elérni. Megjelenését tekintve erősen hajaz a Google Now kártyás, fehér külsejére, míg rengeteg elem a Samsung TouchWiz felületet juttatja eszembe. Funkcionalitását tekintve azonban semmi olyat nem nyújt, amit ne láttam volna Androidban már évekkel ezelőtt.

Természetesen a fair play jegyében meg kell jegyeznem, hogy a Jelly Bean által kínált lehetőségek alapértelmezett esetben nem minden tekintetben olyan sokoldalúak, mint a gyártói skinek vagy az iOS esetén. Minden funkció jelen van, de összehasonlítva a Cyanogenes srácok munkájával igen karcsú lehetőségekkel. Ezt leginkább a Quick Settings-nél lehet látni, de például számomra érthetetlen módon olyan alapvető funkciók hiányoznak belőle, mint a Quiet Hours -1 ami például iOS-ben vagy a Samsung TouchWizzel szerelt Androidjain egyaránt elérhető. Oké, van rá app, de jobban szeretem a natív megoldásokat.

Hogy jót tett-e az iOS-nek a ráncfelvarrás? Határozottan, bár számomra kicsit zavaró, hogy a Notification Center, a Control Center és a Springboard (~launcher) három különböző dizájnt képvisel. Nem értem azt sem, hogy miért nincsenek widgetek, vagy hogy miért nem lehet jobban testreszabni az egész felületet - nyilván ennek számos előnye is van, de én szeretem a saját igényeim szerint kialakítani a telefon kinézetét. Az sem tagadható, hogy a rengeteg “új” funkció már évek óta jelen van az Androidban és nem jelent igazi, radikális újítást. Ellenben az alkalmazások adaptív frissítése nagyon tetszik és szerintem ez lett az iOS 7 legjobb újdonsága. 

Személy szerint úgy gondolom, hogy mindkét OS nagyjából egyenrangú félnek tekinthető. Mindkettőnek megvannak azon pontjai, amelyekkel lekörözi ellenfelét, ugyanakkor vannak olyan tulajdonságai is, amellyel messze lemarad a konkurenciával szemben. Számomra túl élénk és inkonzisztens az iOS 7 felülete, de ez már csak személyes preferencia. Nem hinném, hogy sokkal kevesebbet tudna, mint a Jelly Bean.

1 - "cinikus szünet" :-)

Nyomtatás
Joomla SEF URLs by Artio