Lustáknak és praktikusoknak egyaránt: Remote Notifier for Android

Mobil

Remote Notifier for AndroidNyilván másokkal is előfordult már, hogy nem emlékeztek, hova is tették pontosan a telefonjukat, és egy-egy bejövő hívás/SMS esetén nem akartak a megkeresésére indulni. A Remote Notifier for Android számos kényelmi funkciót biztosít azok számára, akik nem szeretnének minden, a telefon által kiadott zajra elindulni megkeresni azt.

A több operációs rendszeren működő program WiFi/Bluetooth segítségével képes gépünkre értesítéséket küldeni, a telefonon beállított opciók alapján. Ki tudja írni, ki hív, kitől kaptunk SMS-t, hogy áll az akkumulátor töltése, illetve harmadik féltől származó alkalmazások által küldött értesítések megjelenítésére is alkalmas.

Remote Notifier for Android Battery StateA PC-s (OS X/Linux) kliens innen tölthető le, konfigurálása pedig roppant egyszerű, csupán néhány másodpercet vesz igénybe. A telepítés után az óra mellett megjelenik egy kis, kék boríték. Kattintsunk rá kétszer, majd a felbukkanó ablakban állítsuk be, mely értesítésekről szeretnénk felugró buborékban értesülni.

Lehetőségünk van a Growl for Windows használatára is, melynek segítségével lecserélhetjük a Windows beépített buborékértesítőjét. A programot innen tölthetjük le, beállítása pár egyszerű lépésből áll:

  1. Lépjünk ki a Remote Notifier-ből
  2. Indítsuk el a Growl-t
  3. Kattintsunk jobb gombbal a tray ikonra, majd válasszuk az Open Growl -> Preferences lehetőséget
  4. Szedjük ki a pipát a Require password for LAN apps elől
  5. Pipáljuk be az Allow network notifications lehetőséget
  6. Indítsuk el a Remote Notifier-t
  7. A program tray ikonjára kattintsunk jobb gombbal, majd engedélyezzük a Growl Notification Transport Protocol-t

Ha mindent jól csináltunk, a program megjelenik a Growl Applications listájában 5-10 másodperc múlva.

Ezek után már csak a telefonra kell telepítenünk a kliens programot, valamint pár beállítást elvégeznünk. Az alkalmazást Market-en keresztül, vagy QR kód segítségével is letölthetjük telefonunkra. Indítás után válasszuk a Notification methods menüpontot, majd ezen belül válasszuk ki a nekünk megfelelő módot. Én magam csak az IP/WiFi lehetőséggel tudtam élni, így azt mutatom be.

Az IP/WiFi Options-ben a Target IP Adress-nél célszerű a Custom IP or Host lehetőséget választani, majd az alatta található Custom IP adress(es) menüpontban megadhatjuk gépünk címét. Az Auto-enable wifi lehetőséget engedélyezzük, valamint én Never-re állítottam a Wifi sleep policy-t. Mind az UDP, mind a TCP lehetőséget engedélyezzük.

A fő képernyőre visszatérve az Events to notify-t választva megadhatjuk, milyen eseményekről küldjön a telefon értesítést gépünkre, valamint a Send test notification opcióval ellenőrizhetjük, megfelelőek-e beállításaink.

Nyomtatás
Joomla SEF URLs by Artio