Négy kamerával jön Magyarországra a Huawei Mate 10 Lite

Mobil

Október végétől Magyarországon is kapható a Huawei Mate 10 Lite – jelentette be a vállalat budapesti sajtótájékoztatóján. A Mate sorozat legifjabb tagja az első olyan Huawei készülék, amelynek elő- és hátlapját is dupla kamerával szerelte fel a gyártó. Az okostelefon további különlegessége a moziszerű élményt biztosító 5.9 inches FullView kijelző, valamint a 3D hangzásért felelős új audió rendszer. A készülék kék, fekete és arany színekben kerül október 30-án a kiskereskedők, november 10-én pedig a hazai szolgáltatók polcaira 119 990 Forintos javasolt bruttó fogyasztói áron.

Dupla kamerák és intelligens vaku a tökéletes szelfikért
A gyártó a két csúcskategóriás készülék – a Mate 10 és a Mate 10 Pro – mellett első alkalommal mutatott be Lite verziót a Mate sorozat tagjaként. A Mate 10 Lite egyben az első olyan Huawei készülék is, amelyben a kiváló képek készítéséért immár négy kamera felel. A készülék elő- és hátlapján is egyaránt duál kamera található, így a mélységélesség (Bokeh-hatás) már a szelfi készítésnél is biztosított. A 13, illetve 2 megapixeles lencsével szerelt előlapi duál kamera különlegessége továbbá a tónusjavító vaku, amely automatikusan állítja be a fényerőt a külső fényviszonyoknak megfelelően, ezzel akár 80 százalékkal javítja a színek minőségét – a szelfik így olyanok lesznek, mintha napfényben, vagy profi stúdióban készültek volna. A készülék hátlapjára 16, illetve 2 megapixeles lencsék kerültek, melyekkel egy új funkciónak („élőkép”) köszönhetően a statikus fényképeket két másodperces mikro videókkal kelthetjük életre. Az új funkciók között szerepel továbbá a Huawei Beauty 4.0 is, amely a népszerű szelfi készítő alkalmazásokhoz hasonlóan arcjátékra aktivál különböző smink és szépítő filtereket, azaz, akár virtuálisan ki is sminkeli a felhasználót. 

Osztott képernyő funkció a multitasking szerelmeseinek
A Mate 10 Lite 5,9 hüvelykes 18:9-es képarányú FullHD kijelzőt, és vékonyabb felső és alsó keretet kapott a nagy kijelző-készüléktest arány érdekében. Így a képek teljes egészében láthatóak, a felhasználónak szinte moziszerű élményben lehet része a FullView kijelzőnek köszönhetően. A készülék kialakítása lehetővé teszi az egykezes használatot, így a felhasználó kényelmesen alkalmazhatja a beépített osztott képernyő funkciót két alkalmazás egyidejű futtatásakor. A beépített Eye Comfort 2.0 technológia kíméli a szemet, megszűri a kijelző 450nm-es kék fényét és automatikusan szabályozza annak fényerejét és színhőmérsékletét is.

Egy töltéssel akár két napi használat
A különleges hangzást a gyártó új, ultra-nagy terjedelmű 3D-s audió rendszere, a Histen biztosítja. A Mate 10 Lite a Huawei saját fejlesztésű felhasználói felületével, az Android alapú machine learninggel támogatott EMUI 7-el fut. Ennek köszönhetően a készülék képes megjegyezni a felhasználó szokásait és előre kiszámítja a viselkedését, ezzel megkönnyítve a mindennapi használatot. A készülék gyorsaságáért a 8 magos Kirin 659 processzor felel, az erejéért pedig a nagykapacitású, 3340 mAh akkumulátor, amely egyetlen feltöltéssel akár 2 napi használatot tesz lehetővé.

Elérhetőség
A Huawei Mate 10 Lite október 30-ától fekete, arany és kék színben, 4GB RAM belső tárhellyel, 119 990 Forintos bruttó fogyasztói áron lesz kapható a Huawei kiskereskedelmi partnereinél, a Telekom üzleteiben pedig november 10-től.

 

Huawei Mate 10 Lite

 Értékesítés kezdete:

Október 30. – kiskereskedelmi partnerek                        November 10. - Telekom

 Értékesítési csatornák:

Kiskereskedelmi partnerek, Telekom

 Javasolt bruttó fogyasztói ár:

119 990 Ft

 Színek:

 Fekete, Arany, Kék

 Tárhely:

4 GB RAM + 64 GB ROM

 SIM:

 Single sim, Dual sim

 

Nyomtatás
Joomla SEF URLs by Artio