Huawei Mate S – Okos óriás [GALÉRIA]

Mobil

Fekete dobozban érkezett a várva várt telefon. Ebbe volt szépen belehelyezve az 5.5 colos szörnyeteg, ami első benyomása rettenetesen pozitív volt.

A nagy kijelző mellé szerencsére pici káva párosul (kb. 73,9%-át teszi ki a kijelző a telefonnak). Oldalt szinte nincs is keret, leszámítva egy fekete sávot, ami a kijelző része, de ezt kikapcsolt állapotban nem is látjuk. Felül található a megszokott közelség, fény érzékelő, és az előlapi kamers.  Alul a kijelző alá pedig egy Huawei logó került.

A telefon oldala és hátulja is fémből van, ahogy azt egy felső kategóriás készüléktől manapság elvárjuk. Méretéhez képest kényelmes a fogása. Jobb oldalon helyezkednek el a gombok, alul a Micro USB nyílás, a hangszóró, és a mikrofon, bal oldalon a sim kártya helye, felül pedig a jack csatlakozó.

A telefon hátulján ismét találkozunk egy logóval, felül a kamera (ami a mai „trendeknek” megfelelően kiáll, de szerencsére az optika védve van), mellette egy led villanó, alatta pedig az ujjlenyomat olvasó található.

Az eszközbe egy 8 magos HiSilicon Kirin 935 és 3 GB RAM került. Meglepő módon ennek ellenére a bizonyos helyeken (pl. Beállítások) döcögősnek érezni a görgetést.

A kijelző Full HD (1080*1920) felbontású AMOLED. 5,5 colos méretével a Phatbletek családjába tartozik. Nagyon szép, és éles a képet nyújt a használat során.

rightKamerák tekintetében kapunk egy 8 MP-es előlapi, illetve egy 13 MP-es hátlapi kamerát. Az előlapi kamera teszi a dolgát, szelfizésre alkalmas. A hátlapi kamerával azonban több problémát is észleltem. Sötétben nem boldogul olyan jól, mint egy hasonló kategóriás mobil, illetve a fókuszálása is kicsit lassabb. Ezeket leszámítva szuper képeket lehet vele készíteni. Kis böngészés után azonban rájöttem, hogy a telefonban nem csak HDR funkció található, hanem van benne egy úgynevezett PRO mód is; ebben a módban úgy tudunk állítani mindent, ahogy szeretnénk. Záridő, fehéregyensúly, és ami szem-szájnak ingere. A kedvencem a telefonban az ujjlenyomat olvasó. Szokatlannak találtam, hogy hátul helyezkedik el, mert én személy szerint jobban preferálom a Samsung vagy iPhone megoldását, hogy a hüvelykujjunkkal tudjuk feloldani a telefont.

Kellemes csalódást okozott, miután beállítottam és hasznáni keztem, olyan gyorsan feloldotta a készüléket, hogy öröm volt nézni! Szerencsére egy olyan funkciót is kapott, hogy ha lezárt kijelzőnél odarakjuk az ujjunkat, akkor is működik a funkció, így még a gombokat sem kell nyomogatni. Sok plusz funkciót is kap vele a telefon, pl. hívásfogadás esetén is használhatjuk az ujjlenyomat olvasót.

Ahogy a Huaweitől megszokhattuk, EMUI található rajta. Ugyan eltűnik az App-Drawer, mégis átláthatóvá teszi az eszközt. Mondanom sem kell, ha esetleg nem kedveljuk, az Android jóvoltából ezt bármikor lecserélhetjük. A Mate S az Android 5.1.1.-es verziójával van ellátva.

Rengeteg további hasznos funkció található az eszközben. Például az egykezes mód, mozgásvezérlés, kéz gesztusok, vagy akár hanggal is vezérelhetjük a telefonunkat. Sajnos hozzám nem a nyomásérzékelős kijelzővel ellátott eszköz érkezett, de érdes megjegyezni, hogy létezik egy ilyen változat is. Azon felül, hogy pl. képeknél erősebb nyomásnál ránagyít az adott felületre, súlyt is lehet vele mérni. Ha esetleg nem bízunk kedvenc hentesünkben, bármikor le tudjuk ellenőrizni, hogy valóban 10dkg párizsit kaptunk! ;)

right

Üzemidő tekintetében egy 2700mAh órás akkumulátor biztosítja az egynapi töltöttséget. Véleményem szerint egy kicsit nagyobb akkumulátor elfért volna a burkolat alatt.

Összességében egy szuper telefonról van szó, a kialakítására 9 pontot adnék s 10-ből, de ebben az árkategóriában a hardware lehetne egy picit erősebb, így számomra 7/10-re értékelem.

Szoftver tekintetében maximálisan megérdemli a 10 pontot. Az EMUI is nagyon jól el van találva, de a rengeteg beállítási lehetőség viszi a prímet!

Nagyon változó árakat találni az interneten, de az egy SIM-es modell (nyomásérzékelős kijelző nélkül) 160.000 Forint körül mozog, ám ebben az árkategóriában bőségesen akadnak vetélytársai.
 

Nyomtatás
Joomla SEF URLs by Artio