Alcatel Go Play – Kalandra fel! [GALÉRIA]

Mobil

Kipróbáltuk az Alcatel víz és ütésálló mobilját. Előzetes adatok alapján egy középkategóriás, de szemrevaló mobilra lehetett számítani.

A doboz kibontása előtt feltűnt, hogy abba akár egy fél téglát is elrejthettek volna. Miután kibontottam, nem sokban változott a véleményem. A doboz tartalma egy Alcatel Go Play készülék volt, a szokásos tartozékokkal. Kifejezetten ötletesnek tartottam, hogy a kiegészítők csomagolása is azt sugallta, hogy azokat bátran belemeríthetem a vízbe, nem lesz tőle semmi bajuk.

Kaptunk egy 1A töltőt és hozzá való Micro USB kábelt. Volt benne egy fülhallgató, illetve a szokásos leírások és egy SIM tű is.

Amikor a készüléket először a kezembe fogtam, nagyon furcsának éreztem; a többi 5 colos telefonhoz képest ez a készülék hatalmas. Ennek oka vélhetően az ütésállóságból adódik, ugyanis az IPS kijelző minden oldalát vastag káva veszi körül.

Jó dolog, hogy a hátulja gumírozott, így kevésbé csúszik ki az ember kezéből, sőt: ráadásul jól is néz ki! Sajnos ennek hátránya, hogy emiatt kis kézbe nehezebben passzol.

A készülék jobb oldalán találhatóak a hangerő gombok, alatta pedig a bekapcsoló gomb. Nem volt a legjobb választás ezeket egy oldalra tenni, mert sokszor akaratlanul is a hangerő gombot nyomkodtam bekapcsolás helyett.  Baloldalon helyezkedik el a SIM és memóriakártya foglalat, ami egy maximum 32GBos kártyát tud befogadni. A 3.5-es jack csatlakozó felül, míg a Micro Usb csatlakozó alul helyezkedik el. Mind a kettőt egy plusz fülecske védi, hogy megtartsa vízállóságát.

A hátlap egy 8MP-es kamerával van felszerelve. Nem túl meglepő módon az előlapon felül találjuk az előlapi 5MP-es kamerát, alul pedig a fizikai érintőgombokat.

rightHARDWARE
A gép szíve egy 1.2Ghzes Snapdragon 410-es processzor. 1 GB RAM van benne, ami elsőre nem tűnik túl soknak, ám tapasztalatok alapján pont elég egy átlagos felhasználáshoz.2500 mAh-ás akkumulátora meglepően jól kiszolgálja, moderált használat mellett közel két napot bírt ki. Itt jegyezném meg, hogy Facebook telepítés/beállítás után ez drasztikusan csökkent, de ez már nem a telefon hibája.

Kategóriájához képest átlagos kamera van benne, ami arra biztosan elég, hogy ha túrázni megyünk, a készülékkel szép képeket készíthessünk a tájról. Vagy a macskákról idióta pózokban. :)

SOFTWARE
Dobozból 5.0-ás Android rendszert kapunk. Az Alcateltől megszokott világ tárul elénk; hasonlít az eredeti rendszerhez, pár funkcióval bővítve azt. Lehetőség van elérni a OneTouch Stream-et, ami mindenféle hasznos dologgal bombáz minket (időjárás, hírek, stb.). Néhány alkalmazást előretelepítve kapunk, amik közül van olyan, amit személy szerint Én sosem fogok használni, ezért kicsit zavaró, hogy ott vannak (mint például a Twitter, vagy AVG).

Az eszköz egyébként simán, szépen nyitja meg az ablakokat, szaggatás nélkül lehet lapozni, sőt Chrome böngészővel is kifejezett élmény szörfölni.

EXTRA
Jó, jó. van benne processzor, meg tud fényképezni, oké. De mitől olyan extra ez a telefon?

A válasz: IP67.

Bizony, ez a készülék víz és ütésálló. Persze, láttunk már más gyártótól is vízálló készüléket, de ezt a darabot kifejezetten erre tervezték. 

1 méterig akár 30 percet is lebegtethetjük, nem lesz baja. Ugyan az érintőképernyő ilyenkor nem funkcionál, de legalább nem kell attól tartani, hogy elázik a telefonunk. És még az ütéseket is bírja.

Két hétig cipeltem magammal. Kicsit nagynak éreztem a zsebemben, és kivenni is nehézkes volt a gumírozott hátlap miatt, de legalább nem csúszott ki a kezemből. Picit kopogós műanyag hatása van, de ettől függetlenül jó volt nyomkodni. Az akkumulátor teljesen rendben. Tökéletesen működik a hangszóró zene, vagy telefonálás közben is, nem recseg-ropog a hang.

Meg voltam elégedve a készülékkel. Ugyan nem tudtam kihasználni minden lehetőségét, mert se hegyet nem másztam vele, se nem úsztam, de ezt a telefont kifejezetten azoknak az embereknek találták ki, akik sokat túráznak, és nincs kedvük a telefonjuk épségéért aggódni.

Az ajánlott fogyasztói ára 54.990 Forint.

Ha olyan készüléket keresel,  amiért nem kell aggódnod, akkor megtaláltad a tökéletes eszközt!

 

Nyomtatás
Joomla SEF URLs by Artio