Legális az Iphone-ok jailbreakelése

Mobil

Steve JobsA DMCA (Digital Millenium Copyright Act) kijelentette, hogy az Apple munkatársai, bármennyire is szeretnék, nem vonhatnak senkit felelősségre, ha jailbreak-eli (feltöri) telefonját. A cég még nem nyilatkozott az új törvénymódosítást illetően, de várhatóan minden ugyanúgy fog folytatódni, mint eddig.

Amennyiben valaki úgy dönt, hogy feltöri a telefonját, úgy tisztában kell lennie a következményekkel: ha valaki vásárol egy készüléket az Apple-től, az egy végfelhasználói-szerződést is aláír, mely a jailbreak után érvénytelenné válik, ezáltal a garancia is érvénytelenné válik. Nem volt ez másként a legutóbb visszavitt, lángra kapott iPad tulajdonosa esetében sem, aki jailbreak-elt készülékét szerette volna kicseréltetni, hiába nem volt köze a két dolognak egymáshoz.

A cég hivatalos nyilatkozatában nem mondott semmi konkrétat a döntéssel kapcsolatban, csupán leszögezték, hogy a maximális élményt és biztonságot igyekeznek biztostani minden felhasználójuknak, valamint nyomatékosan kérnek mindenkit, hogy ne jailbreak-eljék a készülékeket, mert érvénytelenné válik a garancia, valamint előfordulhat, hogy a telefon nem fog megfelelően működni.

Nyomtatás
Joomla SEF URLs by Artio