Elhúzták a nótáját - Hová tűnt a Google Music?

PC

Google Music

2009 októberének végén Hollywood-ban mutatta be a Google zenekeresőjét, mely a cég nyilatkozata szerint jelentősen megkönnyítette a felhasználók számára az interneten különböző zeneszámok megtalálását. A keresés során egy-egy rövid részletet hallgathatott meg az illető, kezdetben csak az USA-ban. A speciális oldal, ahol a szolgáltatás helyett kapott, ma már csak a Google különböző keresési tanácsait és tippjeit tartalmazza. Hogy mi történt?

Az elmúlt ~1.5 év alatt a Google számos céggel kötött partneri szerződést, melyeket szépen-lassan felvásároltak, majd felszámoltak: az Apple a Lala-t, a MySpace az iLike-ot valamint az imeem-et. Mindezek mellett az egyik vezető fejlesztő, R.J. Pittman időközben átpártolt az Apple-höz.

Az utolsó információ a projekttel kapcsolatban tavaly áprilisra datálható, amikor Jason Freidenfelds, a Google szóvívője egy nyilatkozatban kifejtette, hogy a Lala megszűntetése ellenére is folytatják a fejlesztést. 

Ezek után a tavaly év decemberében a Google saját blogbejegyzésében hivatkozott az említett nyilatkozatra, ám azóta semmi fejleményről nem hallani.

Azonban Greg Sandoval információi szerint a Google-nál már folyik egy belső tesztelés, mely a nemes egyszerűséggel Google Music névre keresztelt projekttel kapcsolatos. Ezt még 2010-ben szerették volna a nyilvánosság számára is elérhetővé tenni, de különböző jogi- és licence akadályokba ütköztek.

Nyomtatás
Joomla SEF URLs by Artio