Murdoch, a médiamágnás digitális újságot tervez az iPad-hez

PC

Rupert Murdoch

A média nagykutyája, Rupert Murdoch egy digitális újság kifejlesztésén munkálkodik, mellyel az iPad  és más tábla-PC-k felhasználóit venné célba. Murdoch nem csinált eddig sem titkot azon ambícióiból, miszerint híreit az internetezőkhöz is szeretné kielégítő módon eljuttatni. A The Daily névre keresztelt projekthez már össze is állt egy csapat újságíró, míg technikailag a béta verzió megvalósítására törekszenek még karácsony előtt.

Mindez a köz számára várhatóan 2011 elejére hoz eredményt. Ekkor heti 99 centért (azaz havonta nagyjából 4,25 $-os áron) lesz elérhető az újság, valamint amit még ezen felül tudni lehet, hogy nevéhez híven heti hét alkalommal tervezik a megjelentetést. A The Daily a nemzetet érintő kérdésekre fókuszálna, és egyszerre szeretné kombinálni a tabloid- és az egylapos-kiadványformák tulajdonságait.

Murdoch és az Apple vezérigazgatója, Steve Jobs is már rég óta makacsul állítja, hogy az iPad és társai hamarosan elsőrangú módon fogják kielégíteni a világhálón való hírolvasás igényét.

A híréhség csillapítására irányuló küzdelem már jó ideje kihívás és egyben elvi probléma is a jelentős internetes jelenléttel rendelkező hírügynökségek számára (pont, mint amilyen Murdoch sajátja, a News Corporation is).

Szándékának komolyságát bizonyítandó Murdoch felsorolta médiacsászárságának néhány kiemelkedő tehetségét, akikre a továbbiakban a The Daily-t bízná. A tervek szerint Jesse Angelo, a The New York Post korábbi magas beosztású szerkesztője fogja vezetni a törekvést, olyan legénységgel, akik a Page Six, az AOL, az ABC News és a The New Yorker üdvöskéi közül kerülnek ki.  

Nyomtatás
Joomla SEF URLs by Artio