A startupok ma már az IT-világon túl is mernek gondolkodni

PC

Habár továbbra is az IT-megoldások a legnépszerűbbek, egyre több startup nyit új ágazatok felé. Biztosítási csalások kivédése, automatizált beltéri gazdálkodás, biztonságos közösségimédia-használat tiniknek – csupán néhány megoldás a Start it @K&H inkubátorprogramba legutóbb bekerült 8 csapat innovációja közül. Magyarország vezető nagyvállalati inkubátora így 25 startuppal folytatja tovább működését, ahol a csapatok legalább fél éves szakmai segítséget, mentorálást, hazai és nemzetközi kapcsolatrendszert kapnak, hogy innovatív ötletükből piacképes termék vagy szolgáltatás váljon.

A K&H fenntarthatósági stratégiájának egyik területe a vállalkozásösztönzés, amelyen belül kiemelt figyelmet fordít – a kkv-k és nagyvállalatok mellett – a startupokra is. „Egy startup életében a megalakulást követő fél-egy év a legkritikusabb szakasz, amikor is a lelkesedést és az innovatív ötletet piacképes termékké vagy szolgáltatássá kell formálni. Különösen nagy jelentősége van tehát az ebben az időszakban nyújtott szakmai segítségnek, amivel a kitűzött célok meg tudnak valósulni. Ezért is indítottunk el egy újabb kiválasztási hullámot, hogy minél több új csapat kerülhessen be a Start it @K&H inkubátorprogramunkba” – mondta el Németh Balázs, divízióvezető, a Start it @K&H inkubátorprogram vezetője. „A magyar kreativitást és vállalkozó szellemet jól mutatja, hogy közel 40 csapat jelentkezett részletes, angol nyelvű pályázatával, többnyire informatikai megoldásokkal, de az eddig nem annyira jellemző területeken is, mint a mezőgazdaság, a rendezvényszervezés és az oktatás technológia, egyre több az innovatív ötlet. Mindez alátámasztja véleményünket, hogy a hazai startupok egyre meghatározóbb szerepet töltenek be a gazdaságban, és alapvető motorjai lehetnek a növekedésnek, hiszen évről évre több ágazatot hódítanak meg és inspirálnak innovatív szemléletmódjukkal” – tette hozzá Németh Balázs.

A pályázati lehetőség lezárultával a legjobb 16 csapat mutathatta be ötletét az ún. Pitch Day-en, azaz a kiválasztás döntő napján. Az előadott prezentáció, valamint a csapat elkötelezettségét és piaci potenciálját is vizsgáló szakmai zsűri – többek között a PwC és az Unilever felsővezetőinek – véleménye alapján 8 új csapat került be a Start it @K&H inkubátorba, és kezdheti meg a legalább fél éven át tartó közös munkát a dedikált iparági mentorokkal. A startupok lendületes fejlődése érdekében folyamatos üzleti tanácsadást és képzést kapnak az alkotó légterű közösségi térben, nem utolsósorban pedig bekerülnek a K&H hazai és nemzetközi kapcsolatrendszerébe is. „Az újonnan bekerült csapatokkal – vezető hazai, iparágfüggetlen nagyvállalati inkubátorként – 25-re bővült az inkubált startupok száma, és az eddig is igen széles spektrumot lefedő portfóliónk most olyan területekkel bővült, mint a mezőgazdaság, a turizmus vagy az élelmiszertechnológia. Mindez jól mutatja, hogy az innováció és a kreativitás nem ágazatspecifikus, és a startupok ma már mernek az IT-világon túl is gondolkodni” – hangsúlyozta Németh Balázs.

A Start it @K&H inkubátorba bekerült 8 startup:

Nyomtatás
Joomla SEF URLs by Artio