Elindult a TvStore!

PC

TvStoreÚj felirat jelent meg a BitGate hivatalos utódjának, a TvStore-nak a főoldalán. A sorozatszezon kezdetével egyre égetőbb szükség van az oldalra, a helyzetet pedig mindenki másképp kezeli. Van, aki beszerzni máshonnan a néznivalót, de egyesek néha indulatos, sőt már-már követelőző hangnemben kérdeznek az oldal állapotáról, valamint az indulás időpontjáról. A legradikálisabbak szerint az egész csak egy hazugság, és nem is lesz oldal. A kétségeket eloszlatandó, a fejlesztők számos információt osztottak meg szerkesztőségünkkel, mely a közel két hónapos fejlesztés eredményét mutatja be.

A TvStore, hasonlóan elődjéhez, nem a klasszikus "tbdev kopi-pészt" motorral fut. A front-end, valamint a back-end is a fejlesztők által lett megírva. Ennek a tesztelése, valamint tökéletesítése azonban időbe telik, mely nagyban hozzájárul a hosszabbra nyúlt nyitáshoz. Cserébe egy jobban átlátható, rendesen működő motort kapunk. Bár véleményem szerint két hónap egyáltalán nem hosszú idő egy ekkora volumenű projekt esetében.

ActorgiaLényeg a lényeg, a tesztidőszak véget ért, jelenleg az utolsó simítások folynak az oldalon. A BitGate számos, kedvelt funkciójával találkozhatunk majd eredeti, vagy új, megváltozott formában. Az első ilyen az Actorgia, melyben a színészekről olvashatunk információkat. A kibővített adatbázis jelenleg közel 843 színészről tartalmaz információt, és kapott egy könnyen áttekinthető, AJAX-szal támogatott böngészőt. A Honnan ismerheted? résznél minden, az adott színészhez kapcsolódó sorozat torrentjeihez egyetlen kattintással odaugorhatunk.

Show infóAz Actorgiához hasonló újítás a Sorozatok menüpont alatt elérhető, tv show-kat bemutató adatlap. Egy-egy show ilyen leírása a színész actorgia oldaláról is elérhető közvetlenül. A felhasználók egy 5 csillagos rendszerben értékelhetnek egy-egy show-t, valamint rövid ajánlót, véleményt is írhatnak róla. További lehetőségként IMDb, TV.com, valamint Port.hu linkek segítik a felhasználót a sorozat megismerésében. Az adott show-hoz tartozó torrentek innen is egyetlen kattintással elérhetőek.

TvStore WikiMásik újdonság a GyIK-ot (avagy FAQ-t) felváltó TvStore Wiki.Az általános információk, valamint a szabályzat mellett különböző segédletek írtak a fejlesztők, hogy segítsék a kezdő torrentezőket, illetve azokat, akik szeretnének IRC-n csevegni a más felhasználókkal. Természetesen ezek folyamatosan bővülnek, de egy-egy ilyen cikk megírása is időbe telik. Ha valaki nem talál megoldást a problémájára, az most is bizalommal fordulhat a Fórum olvasóihoz segítségért.

TvStore RequestsA másik szembetűnő változás a Kérések menüpont. Annak idején a BitGate-n erre külön topic lett nyitva, a TvStore fejlesztői azonban egy egyszerű, könnyen átlátható űrlapot hoztak létre. Természetesen használat előtt érdemes elolvasni az ide kapcsolódó szabályzatot, nehogy valaki egy "medvesajttal" legyen gazdagabb.

TvStore BrowseA Letöltés oldal is átesett némi ráncfelvarráson. A Gyorskereső új helyre került, néhány kategória új képet kapott, valamint lehetőségünk van több torrentet is kijelölni, majd közvetlenül linkelni azokat. Természetesen aki úgy gondolja, hogy poénból törölne pár random torrentet, annak rossz hírrel kell, hogy szolgáljunk: moderátori rang alatt csak a saját torrentek törlődnek a kiválasztottak közül. Mint látható, a torrent nevénél apró zászló(k) jelzik, milyen nyelvű az adott torrent. Akik az új epizódok feltöltése miatt aggódtak, jó hírrel szolgálhatunk: folyamatosan kerülnek fel a friss részek minden sorozatból, így indulás után egyből lehet tölteni azokat. A Letöltéssel együtt a Feltöltés is megváltozott. Az új motornak köszönhetően már a feltöltés alatt megtekinthetjük, hogyan fog kinézni a torrent, melynek adatlapján az Egyéb fül alatt közvetlenül kérhetünk Reseed-et, valamint kereshetünk feliratot is.

TvStore settingsVáltozásokon esett át a Beállítások oldal is. A különböző csoportokra bontásnak köszönhetően átláthatóbb, letisztultabb lett. A lehetőségek maradtak a régiek, két újdonsággal bővülve: lehetőségünk van fórum aláírást megadni,valamint kikapcsolhatjuk az Actorgia-t.

TvStore AirdateHasonlóan a Beállításokhoz, az AirDate is átesett némi újításon. Mostantól Heti bontásban is megtekinthetjük, mikör jön kedvenc sorozatunk legújabb epizódja, mind amerikai, mind magyar idő szerint.

TvStore small icons

A menü alatt található kis ikonok is le lettek cserélve. Véleményem szerint jobban néznek ki, mint BitGate-s elődjeik. Balról-jobbra haladva következzen, mi mit is jelent:

TvStore IndexA végére pedig nézzük meg a Főoldalt, mert ott is történt némi változás. A Torrentmustra keretein belül különböző torrenteket tölthetünk ingyen, meghatározott ideig. A Hét színészénél megjelenő színész sorozatai az adott héten 0.5x-ös letöltési szorzóval lesznek letölthetőek, vagyis a letöltött mennyiség fele kerül csak elszámolásra majd.

Mint látható, a dizájn követi elődjét, a jobb oldali sávban pedig továbbra is olvashatóak a Sorozatjunkie, valamint a Release hírek legfrisebb bejegyzései.

FRISSÍTÉS:

Az oldal elindult, azonban a DNS cache miatt akadhatnak problémák.  Az átregisztráláshoz a bitgate.org címet kell használni, ahol az oldalon használt felhasználónevet és jelszót kell megadni.

A c:/windows/system32/drivers/etc/hosts file-t nyissuk megy szövegszerkesztővel, majd az alábbi sort adjuk hozzá, és mentsük el:

87.229.7.201 bitgate.org

Akinek problémája akad, az jöjjön fel az itt található klienssel IRC-re!

Nyomtatás
Joomla SEF URLs by Artio