A Huawei fogyasztói üzletága 178 milliárd jüan éves bevételre számít 2016-ra

PC

A Huawei fogyasztói üzletága ismertette a 2016-os pénzügyi eredményeivel kapcsolatos várakozásait, amely szerint az üzletág 178 milliárd kínai jüan bevételre számít. Ez az előző évhez képest 42 százalékkal nagyobb bevételt jelent, ezzel a vállalat az egymást követő ötödik évben folytatja a növekedést.

Jelentős pozíciónyerés márkaismertség, piaci részesedés terén
Richard Yu, a Huawei fogyasztói üzletágának vezérigazgatója elmondta, hogy az IPSOS piackutató cég szerint a vállalat márkaismertsége jelentősen növekedett világszerte és az anyaországon túl is: Kínán kívül 76 százalékról 81 százalékra emelkedett. Továbbá 66,7 százalékkal növekedett azoknak az anyaországon kívüli felhasználóknak a száma is, akik fontolgatják a vállalat készülékeinek megvásárlását, márka preferenciájuk pedig 100 százalékkal emelkedett. 

A GfK piackutató 2016 októberében publikált adatai szerint pedig a Huawei részesedése 11,3 százalékra emelkedett a globális okostelefon piacon, emellett a vállalat fogyasztói üzletága jelentős áttörést ért el tavaly Európában a prémium kategóriában, a P9 és a P9 Plus telefonok eladásainak köszönhetően. A GfK adatai szerint a Huawei 33 országban több mint 15 százalékos, 18 országban pedig több mint 20 százalékos piaci részesedéssel bír, míg Észak-kelet- és Nyugat-Európában a Huawei piaci részesedése meghaladja a 15, illetve a 10 százalékot.

Dinamikus növekedés az okostelefon és tablet szállításoknál
2016-ban a Huawei több mint 139 millió okostelefont szállított ki. Ez 29 százalékos növekedést takar 2015-höz képest, amely jelentősen nagyobb, mint a globális okostelefon piac 0,6 százalékos növekedése az IDC adatai alapján.

„A nehéz piaci körülmények ellenére a Huawei fogyasztói üzletága továbbra is az iparágban kiemelkedő tempóban növekszik. Ez egyrészt a felhasználókat előtérbe helyező és innováció-központú szemléletünknek köszönhető, másrészt pedig elköteleződésünknek aziránt, hogy egy prémium márkát építsünk fel. 2017-ben tovább erősítjük majd kutatás-fejlesztési tevékenységünket, ellátói láncunkat, értékesítési csatornáinkat, szolgáltatásainkat és minden olyan területet, amely hatékonyságunk további növelését és kapacitásainkat fejleszti” – mondta el Richard Yu.

A legsikeresebb modell a kiváló teljesítményű, a német optikai céggel, a Leicával közösen tervezett dual kamerával felszerelt P9 okostelefon. Ebből és a P9 Plusból a vállalat több mint 10 milliót darabot adott el a tavalyi évben. A Huawei legújabb prémium okostelefonja, a Mate 9 sorozat is nagy siker: piacra dobásának első két hónapjában eladásai 50 százalékkal meghaladták elődje, a Mate 8 eladásait. A Huawei Kínán kívüli okostelefon szállításai nagyjából az anyaországi szállításokkal megegyező mértéket mutattak, a teljes kiszállítások 36 százalékát közép- és felsőkategóriás telefonok tették ki.

A kedvezőtlen piaci körülmények ellenére a vállalat tablet kiszállításai is jelentősen növekedtek 2016-ban: összesen több mint 10 millió darabot szállított le a Huawei ezekből a készülékekből, ami 90 százalékos növekedés az előző évi értékhez képest.

Az innováció elkötelezettje: összesen több mint 38 milliárd dollár kutatás-fejlesztésre az elmúlt tíz évben
A Huawei kiemelkedő gazdasági teljesítménye az innovációra és kutatás-fejlesztésre fordított hatalmas beruházásainak is tulajdonítható: a vállalat 16 kutatólaboratóriumot hozott létre világszerte, többek között Kínában, Németországban, Svédországban, Oroszországban és Indiában is. A Huawei valamennyi – fogyasztói, távközlési szolgáltatói és vállalati IKT - üzletágát érintően az elmúlt tíz évben összesen több mint 38 milliárd dollárt fordított kutatás-fejlesztésre.

Nyomtatás
Joomla SEF URLs by Artio