Megjelent a Fedora 25

PC

A Fedora Projekt örömmel jelenti be a Fedora 25 azonnal elérhetőségét, amely a következő nagy lépés a konténerizált, moduláris jövőbe tartó utazásunkban.
A Fedora egy globális közösség, amely együttműködik a szabad és nyílt forráskódú szoftverek fejlesztésének érdekében. A közösség küldetésének részeként, a projekt három kiadást ad ki, melyek mindegyike szabad, Linux-alapú operációs rendszer, amely konkrét használati esetekre lett szabva: Fedora 25 Atomic Host, Fedora 25 Server, és a Fedora 25 Workstation.
Minden kiadás közös alapcsomagokra épül, melyek a Fedora operációs rendszerek alapját képezik. Mint a Fedora minden új kiadása, a Fedora 25 sok hibajavítást és finomhangolást tartalmaz ezekben a mögöttes komponensekben, valamint új és fejlesztett csomagokat is, többek között:

 

Fedora Workstation
Sok friss nyílt forráskódú fejlesztői és asztali eszközt kínálva, a Fedora 25 Workstation új funkciók garmadáját hozza el, köztük a régóta várt Wayland megjelenítési kiszolgáló hivatalos bemutatkozását. A Wayland jó pár éve fejlesztés alatt állt, és a célja az, hogy az örökölt X11 rendszert leváltva, simább és gazdagabb élményt hozzon a grafikus környezetekbe, valamint jobb képességekkel ruházza fel a modern grafikus hardvereket. A könnyű kezelés javítása érdekében, a Fedora 25 a GNOME 3.22-es kiadásával érkezik, amely többszörös fájlátnevezést, újratervezett billentyűzet beállítási eszközt, és további felhasználói felületet érintő fejlesztéseket tartalmaz. A Workstation felhasználók annak is örülni fognak, hogy bekerült az MP3 médiaformátum dekódolási támogatása.

A Fedora 25 Workstation könnyebbé teszi a Windows és OS X felhasználók számára az elindulást, azáltal hogy a Fedora médiaíró lett az alapértelmezett letöltése ezekre az operációs rendszerekre. Ez az eszköz segít megtalálni és letölteni a jelenlegi Fedora kiadást, és kiírja egy eltávolítható médiára, például egy USB kulcsra, lehetővé téve, hogy a potenciális Fedora felhasználók „elvigyék egy tesztkörre” az operációs rendszert. A Fedora ezután ugyanazzal folyamattal telepíthető is a rendszerükre.

A jelenlegi Fedora felhasználók számára a Fedora 24-ről Fedora 25-re frissítés egyszerűsítve lett, a jellemző frissítés kevesebb mint 30 percig tart, a rendszerbeállításoktól és a hálózat sebességétől függően. A frissítések parancssorból vagy a GNOME Szoftverek eszközből indíthatóak, pont mint a szokásos biztonsági és hibajavítási frissítések.

A fejlesztőknek, az új docker motoron és az alap Fedora 25-ban megtalálható nyelvi támogatáson kívül, a Fedora 25 Workstation fejlesztett Flatpak támogatást is bevezet. Ez könnyebbé teszi a Flatpak szoftverek telepítését, frissítését és eltávolítását, valamint lehetővé teszi, hogy ez az alkalmazás-csomagolási szabvány felhasználóbarátabb legyen a munkaállomások szintjén.

A GNOME Shell kiegészítők már nem kerülnek át kompatibilitási ellenőrzésen a Shell jelenlegi verziójában. Ez eredetileg azért volt szükséges, mert a GNOME interfészek sűrűn változtak a GNOME 3 korai napjaiban. Mára ezek az interfészek stabilizálódtak, és a kiegészítők általánosságban működnek az újabb kiadásokkal.

Fedora Server
A rolekit által biztosított rugalmas, többszerepes funkcionalitás támogatása mellett, a Fedora 25 Server most már új SELinux hibaelhárító modullal érkezik a Cockpithez. Hasonlóan ahhoz, ami a Fedora Workstation kiadáshoz is elérhető, a modul javaslatokat tesz a felhasználónak, ha SELinux tiltással találkozik, amely máskülönben naplófájl ellenőrzést és kézi kerülőmegoldásokat igényel.

A Fedora 25 Server most más megjeleníti az SSH kulcsokat is a Cockpit rendszer-vezérlőpulton, hogy könnyebbé tegye a rendszergazdák számára a kulcsok megtekintését az adott gépre kapcsolódáskor. Továbbá most már támogatottak a többlépcsős (köztük a kétfaktoros) hitelesítési szolgáltatások.

A FreeIPA személyazonosság-kezelő rendszer is frissítésre került a 4.4-es sorozatra, amely új funkciókat biztosít a személyazonosság-kezelés szerepkörrel rendelkező kiszolgálóknak. Néhány ezen fejlesztések közül:

Fedora Atomic
A Fedora 25 újdonsága a Fedora 25 Atomic Host hozzáadása, mint a Fedora egyik kiadása a három közül, leváltva a Fedora Cloudot. Míg a Fedora Cloud alap lemezkép továbbra is elérhető lesz azoknak a felhasználóknak, akik általános célú kiszolgálókon szeretnének dolgozni, addig a Fedora Atomic Cloud egy optimalizált gépet biztosít, mely konténer-alapú munkafolyamatok létrehozására és telepítésére lett tervezve.
A Fedora 25 Atomic Host számos formátumban kerül kiadásra, hogy a felhasználók virtuális gépeket izzítsanak be, vagy magára a vasra telepítsék. Hogy tartsa az ütemet a Linux konténerek világának újításaival, a Fedora Atomic Host kiadások a várakozások szerint két hetes ciklusokban lesznek frissítve (a főverziók kiadása egybeesik az új Fedora kiadásokkal), és könnyű frissítési utat ad, támogatva a gyors alkalmazásfejlesztést.

A Fedora docker-formátumú alap lemezképet is biztosítani fog – havonta frissítve a kritikus biztonsági frissítésekkel –, amely más Linux konténerek építéséhez használható.

Spinek és tovább
Nem csak a Fedora ezen részei változtak meg a mai kiadásban. A KDE változatunk új és fejlesztett csomagokat biztosít a zenékhez, videókhoz és a személyes információkezeléshez. Az Xfce fejlesztéseket tartalmaz a terminálban, valamint az értesítések és az energiagazdálkodás terén. A Mate–Compiz a Mate 1.6 frissítése, és teljes váltást jelent a GTK+3 eszközkészletre.

Letöltések
Mától letölthető a Fedora 25! Letöltheti a Get Fedora oldalról:

Vagy kipróbálhatja a népszerű változatok egyikét:

Architektúrák
Mint mindig, a Fedora elérhető 32 bites ARM és 64 bites Intel architektúrájú rendszerekre, és egyes Spinek elérhetőek 32 bites x86 rendszerekre is. Emellett kiadunk 64 bites ARM, Power (beleértve a little endian változatot) és s390x lemezképeket is. Ezekhez lásd:

Sok rajongó örömére bejelenthetjük, hogy ez az első kiadás, amely hivatalosan fut a Raspberry Pi miniszámítógépeken (2B és 3B modellek). További részletek olvashatóak ebben a Fedora Magazine cikkben:

Frissítések
Ha már Fedorát futtat, nem kell letöltenie, vagy indítólemezt készítenie. Csak indítsa el a frissítési folyamatot a GNOME Szoftverekből, vagy használja a DNF rendszerfrissítést a parancssorból. Utasításokért kövesse a Fedora Magazine cikkünket:

Dokumentáció és ismert hibák

Olvassa el a teljes kiadási megjegyzést a Fedora 25-höz:

A Fedora 25 ismert hibái itt dokumentáltak:

Köszönjük!
A Fedora nem lenne lehetséges az elkötelezett közreműködői közösség kemény munkája nélkül. Köszönjük a Fedora közreműködők ezreinek, és az upstream fejlesztők millióinak, akik elkészítették ezt a kiadást.

Nyomtatás
Joomla SEF URLs by Artio