Amikor azt mondom, egy videojáték is lehet művészet, sokszor kapom azt a választ, hogy attól még nem lesz művészi egy játék, hogy szépen csillog benne az ellenfelek vére. Ha pedig valaki ezt válaszolja, általában itt le is ragad, és semmi értelme folytatni a vitát. Ha viszont máshogy alakul a helyzet, szinte kivétel nélkül mindig független stúdiók munkáit hozom fel példának. Hogy miért, abba most nem feltétlenül szeretnék belemenni (esetleg majd máskor), de az indie játékokban valahogyan jobban beteljesülni látszik a művészi szabadság, a lehetőség, hogy valami maradandót, szépet alkossunk (és szép alatt most nem a grafikára gondolok). És hogy hogyan is jön ide ez a téma?
Úgy, hogy jelen tesztünk alanya nem más, mint egy indie játék, aminek mindez sikerült is.
A The Banner Saga egy, a Stoic által készített RPG-stratégiai játék, amiben két viking klánt kell végigkísérnünk egy képzeletbeli világon keresztül vezető útjukon, fejezetenként váltogatva köztük. Utunk során gyakran falvakba érkezünk, ahol étellel rakhatjuk meg a szekereket és ott is tölthetünk pár napot, hogy a sérültek felépülhessenek. Mert a menetelés kegyetlen, a készletek pedig végesek, ha nincs elég étel, könnyen azon vehetjük észre magunkat, hogy a fele klán éhen halt. Előfordul olyan is, hogy döntenünk kell: menekülünk az ellenségtől, de szembenézünk a lehetséges éhhalállal, vagy kockára tesszük az életünket és megpróbáljuk menteni a készleteket. A játék során egyébként rengeteg hasonló döntést kell meghozni, több is volt, amin perceket gondolkoztam, mire rányomtam a válaszra (még szerencse, hogy ez nem a The Walking Dead, ahol csak pár másodperced van eldönteni, mit csinálsz).
Előfordul azonban, hogy a településeken nem barátok fogadnak és ellenséges csapatokkal kell harcba szállnunk. Ilyenkor mutatkozik be a játék remek harcrendszere, amit a körökre osztott stratégia kifejezéssel lehet a legjobban jellemezni. Adott egy négyzetekre osztott csatatér, és minden egységünknek adott számú lépése lehet. Ezekkel gazdálkodva kell mozognunk, támadnunk (ebből két fajta van, a sima támadás és a páncéltörés. Utóbbival növelhetjük a következő sima támadás sikerességének esélyét, hiszen kevesebb az ellenfél páncélja) valamint varázsolhatunk és pihenhetünk is, hogy visszatöltődjön valamennyi életerőnk.
Minden katonánknak vannak akaraterő-pontjai is, ami erejüket meghaladó akciókat tesz lehetővé számukra. Ezt pihenéssel vagy harci kürtünk megfújásával lehet visszatölteni.
Látszik tehát, hogy egy jól kitalált, és ami még fontosabb, nagyon jól működő harcrendszert kaptunk, mégsem ez a játék igazi különlegessége. Az a történetmesélésben jelenik meg. Itt nincsenek a szó mai értelmében vett átvezető videók, hanem szemkápráztatóan szépen megrajzolt, képregényes formában, feliratozva tárja szemünk elé a történéseket a játék (angoltudás szükséges a megértéséhez). Komolyan mondom, ez a The Banner Saga valami hihetetlenül szép. Minden kézzel van rajzolva (de legalábbis azt a hatást kelti), ami elsőre nem biztos, hogy jól hangzik, de működik, nem is akárhogy.
A grafika keltette hangulathoz még hozzáad valamit a zene is, ami szintén nagyon szép és hangulatos. A hangeffektek is rendben vannak, bár a szinkron hiánya egy kicsit lerontja az összképet.
Összegezzünk egy kicsit! A The Banner Saga egy igazán maradandó alkotás, jól működő harcrendszerrel, remek történettel és szép látványvilággal. Ilyen egy igazi indie! Megjelenésekor jó vétel lehet mindenkinek, aki többet akar egy kis lövöldözésnél.
96%