Bizony, lassan már 1 éve, hogy utoljára játékteremben jártam. Van egy hangulata az egésznek, a haverokkal együtt lehet játszani, ilyet házi PC-n már nagyon régen láttam. Nekem hiányoznak a mai játékokból az osztott képernyos módok, az egy gépen végigviheto multiplayer opciók, amikor többen a képernyo elott izgultunk egymásért, miközben toltuk valamelyik klasszikus programot.
Erre most kezembe akadt a Crazy Taxi nevu alkotás. Bevallom, még ezelott nem hallottam róla, de látva, hogy a Sega kiadásában jelent meg, felderengett bennem, valószínuleg egy újabb játéktermi átirattal lesz dolgom. Próbáltam pozitívan nekiállni az elemzésnek, mekkora jó érzés lesz játszani, szinte érezni fogom a zsetonok ridegségét, a terem vágható füstjét, mindezt itthon, lássuk mi jött át mindebbol.
Feltelepítés után a játék grafikai beállításait még indítás elott el kell végezni, ez az átiratok jellemzo vonása, bár manapság már minden játék ilyen. Engem azért zavar, mert mondjuk ha túl magasra állítom a mércét, és akad a játék, akkor ki kell lépnem, hogy visszavegyem a grafikát, és még akkor sem biztos, hogy passzolni fog minden. A Crazy Taxi esetén nyugodtan fel lehet tolni minden paramétert maximumra, mivel ez egy régi játék, nem kell túl eros gépet alá rakni, és simán fut. Elvileg PIII 500 MHz-en 128 MB RAM-mal és 32 megás videokártyával elindul, viszont aki még Windows 2000-et használ, azzal sajnálattal közölnöm kell, hogy azzal a verzióval nem kompatibilis :).
A bejelentkezo menü elég egyszeru felépítésu, nincs is benne sok minden, ellenben itt jött le eloször, hogy ez mennyire egy arcade játék lesz. A menük közti léptetés még a nyilakkal megy, de belépni már az A gombbal lehet, pedig elotte a bevezeto videókat az Enterrel tudtam elnyomni... Gondoltam, ez legyen a legkisebb gond, akár át is tudnám állítani, így benéztem az Opciók menübe, itt a játékon belüli kezdo idomet, a megjeleno forgalom erosségét és a zenét lehetett állítani, gyakorlatilag ez elég is a játékhoz. Ezen kívül még található egy Rekordok, egy Mentés és Betöltés menü, valamint a kilépés.
Az Arcade felirattal indíthatjuk a játékot, ezt az egy módot lehet választani, szerintem attól még, hogy ez egy átirat, belerakhattak volna több lehetoséget is. Miután megjelent a négy választható karakter, vagy 15 másodpercünk, hogy válasszunk, és elindul a játék, akár akarjuk, akár nem. Kezdhetünk a jófej Axellel, a rapper B.D. Joe-val, a cicababa Gena-val, vagy a munkásarc Gus-szal. A játék során szerzett tapasztalatokból mondom, közlekedni csak úgy lehet, mint a nok szoktak :), ezért fuvarozok mindig a kiscsajjal.
Indulás után eloször a grafika szúrt szemet (milyen meglepo). Sajnos a játékterembol átvették a rossz dolgokat is, így nem estem hasra a szép tájtól, meg a részletesen kidolgozott jármuvektol. Inkább ellenkezoleg, már szinte nevetségesen rossz a grafika, árnyékok ugyan vannak, de azok is milyenek. Az egész valahol a Midtown Madness szintje alatt van eggyel, és csak egy játékmóddal lehet játszani. Az elso pár méter után rögtön érezni lehet, hogy egy teljes mértékben arcade autóversennyel van dolgunk, hiszen a fizikai modell meglehetosen hihetetlenre sikerült, a kocsink képtelen felborulni, ellenben bármekkora jármuvet képes feldönteni. Fékünk mintha nem is lenne, nagyon nehéz idoben megállni, én általában valami akadályt, közeli falat felhasználtam a lassításra. Ezen kívül a kanyarodás is el lett túlozva, bár néha jól jön az extra manoverezo képesség, de akkor is valótlan. Ha már az autónál tartunk, hiányolom róla a töréseket, nincs benne duda, lámpát sem lehet kapcsolni, ha csak ránézek a GTA 3-ra, abban mindez benne volt, ráadásul az sokkal összetettebb játék.
Ha már így a külsoségeket kiveséztük, lássuk a játékmenetet. A szállításra váró utasok fölött egy dollár jel lebeg, és a mellettük levo körön belül kell megállni, hogy beszálljanak. Elütni nem lehet a gyalogosokat, mert elugrálnak, szóval nem lehet „Carmageddonosat" játszani. Elinduláskor van egy idokeretünk, és minden felvett utassal kapunk egy szállítási limitet, amibol spórolhatunk pár másodpercet, ha elég gyorsak vagyunk. Az útirányt egy nyíl mutatja, s ha menet közben elég közel mentek az autókhoz, pár plusz dollár is beesik a kasszába. A célterületet egy könnyen észreveheto kerítés mutatja, abban kell megállni, de az nem mindig olyan könnyu. Gyakorlatilag ennyi az egész, vehetjük fel a következo utast, sajnos többet nem tudunk egyszerre, pedig ez egy jó poén lett volna. Azért tud izgalmas lenni a játék, bár kissé sokat ismétlodnek a célállomások nevei, lévén eredeti cégek adták a támogatásukat, jó kis reklám ez nekik. Ugyanakkor ne állítsátok a legkönnyebbre az idolimitet, se a forgalmat, mert ez megöli a játékot, túl könnyu lesz. Az ido lejártával a program összeszámolja a viteldíjakból beszedett pénzt, majd ezt a teljesítményt értékeli A, B, C, D, vagy E licensszel, valamint ha 5000 dollár fölé kerültök, megkapjátok az S minosítést, s ezzel végigvittétek a játékot.
Végso mozzanatként még a 3 betus mentési név érzékelteti a játékossal, hogy vérbeli arcade játékkal volt dolga, aztán minden kezdodhet elölrol. Végszóként annyit mondhatok, hogy egy fél órás szórakozást nyújtó játékkal találkoztam, melyben a hangok egész jól sikerültek, az utasok és a sofor is nyomja az angol szlenget, de grafikában nem nyújtottak túl sokat, sem a játékmódban. Érdekesség a helyszín még, a neves San Fransisco híresebb helyeit próbálták megformázni, ez többé-kevésbé sikerült is, foleg azokkal a meredek utcákkal és nagy filmekbe illo szállásokkal. Sajnos ugyanez a helyszín a Midtown Madness 2-ben szintén feltunt, méghozzá sokkal jobban, a taxizásról pedig újra csak annyit mondhatok, hogy a GTA-ban sokkal élvezetesebb a jobb kidolgozottság és fizikai modell miatt. Aki mégis nekiáll a játéknak, annak egy jó tanács: az autó jobban gyorsul a füvön vagy földön, ha az oldalra nyilakkal padlógáz mellett jobbra-balra mozgatjátok.
Feltelepítés után a játék grafikai beállításait még indítás elott el kell végezni, ez az átiratok jellemzo vonása, bár manapság már minden játék ilyen. Engem azért zavar, mert mondjuk ha túl magasra állítom a mércét, és akad a játék, akkor ki kell lépnem, hogy visszavegyem a grafikát, és még akkor sem biztos, hogy passzolni fog minden. A Crazy Taxi esetén nyugodtan fel lehet tolni minden paramétert maximumra, mivel ez egy régi játék, nem kell túl eros gépet alá rakni, és simán fut. Elvileg PIII 500 MHz-en 128 MB RAM-mal és 32 megás videokártyával elindul, viszont aki még Windows 2000-et használ, azzal sajnálattal közölnöm kell, hogy azzal a verzióval nem kompatibilis :).
A bejelentkezo menü elég egyszeru felépítésu, nincs is benne sok minden, ellenben itt jött le eloször, hogy ez mennyire egy arcade játék lesz. A menük közti léptetés még a nyilakkal megy, de belépni már az A gombbal lehet, pedig elotte a bevezeto videókat az Enterrel tudtam elnyomni... Gondoltam, ez legyen a legkisebb gond, akár át is tudnám állítani, így benéztem az Opciók menübe, itt a játékon belüli kezdo idomet, a megjeleno forgalom erosségét és a zenét lehetett állítani, gyakorlatilag ez elég is a játékhoz. Ezen kívül még található egy Rekordok, egy Mentés és Betöltés menü, valamint a kilépés.
Az Arcade felirattal indíthatjuk a játékot, ezt az egy módot lehet választani, szerintem attól még, hogy ez egy átirat, belerakhattak volna több lehetoséget is. Miután megjelent a négy választható karakter, vagy 15 másodpercünk, hogy válasszunk, és elindul a játék, akár akarjuk, akár nem. Kezdhetünk a jófej Axellel, a rapper B.D. Joe-val, a cicababa Gena-val, vagy a munkásarc Gus-szal. A játék során szerzett tapasztalatokból mondom, közlekedni csak úgy lehet, mint a nok szoktak :), ezért fuvarozok mindig a kiscsajjal.
Indulás után eloször a grafika szúrt szemet (milyen meglepo). Sajnos a játékterembol átvették a rossz dolgokat is, így nem estem hasra a szép tájtól, meg a részletesen kidolgozott jármuvektol. Inkább ellenkezoleg, már szinte nevetségesen rossz a grafika, árnyékok ugyan vannak, de azok is milyenek. Az egész valahol a Midtown Madness szintje alatt van eggyel, és csak egy játékmóddal lehet játszani. Az elso pár méter után rögtön érezni lehet, hogy egy teljes mértékben arcade autóversennyel van dolgunk, hiszen a fizikai modell meglehetosen hihetetlenre sikerült, a kocsink képtelen felborulni, ellenben bármekkora jármuvet képes feldönteni. Fékünk mintha nem is lenne, nagyon nehéz idoben megállni, én általában valami akadályt, közeli falat felhasználtam a lassításra. Ezen kívül a kanyarodás is el lett túlozva, bár néha jól jön az extra manoverezo képesség, de akkor is valótlan. Ha már az autónál tartunk, hiányolom róla a töréseket, nincs benne duda, lámpát sem lehet kapcsolni, ha csak ránézek a GTA 3-ra, abban mindez benne volt, ráadásul az sokkal összetettebb játék.
Ha már így a külsoségeket kiveséztük, lássuk a játékmenetet. A szállításra váró utasok fölött egy dollár jel lebeg, és a mellettük levo körön belül kell megállni, hogy beszálljanak. Elütni nem lehet a gyalogosokat, mert elugrálnak, szóval nem lehet „Carmageddonosat" játszani. Elinduláskor van egy idokeretünk, és minden felvett utassal kapunk egy szállítási limitet, amibol spórolhatunk pár másodpercet, ha elég gyorsak vagyunk. Az útirányt egy nyíl mutatja, s ha menet közben elég közel mentek az autókhoz, pár plusz dollár is beesik a kasszába. A célterületet egy könnyen észreveheto kerítés mutatja, abban kell megállni, de az nem mindig olyan könnyu. Gyakorlatilag ennyi az egész, vehetjük fel a következo utast, sajnos többet nem tudunk egyszerre, pedig ez egy jó poén lett volna. Azért tud izgalmas lenni a játék, bár kissé sokat ismétlodnek a célállomások nevei, lévén eredeti cégek adták a támogatásukat, jó kis reklám ez nekik. Ugyanakkor ne állítsátok a legkönnyebbre az idolimitet, se a forgalmat, mert ez megöli a játékot, túl könnyu lesz. Az ido lejártával a program összeszámolja a viteldíjakból beszedett pénzt, majd ezt a teljesítményt értékeli A, B, C, D, vagy E licensszel, valamint ha 5000 dollár fölé kerültök, megkapjátok az S minosítést, s ezzel végigvittétek a játékot.
Végso mozzanatként még a 3 betus mentési név érzékelteti a játékossal, hogy vérbeli arcade játékkal volt dolga, aztán minden kezdodhet elölrol. Végszóként annyit mondhatok, hogy egy fél órás szórakozást nyújtó játékkal találkoztam, melyben a hangok egész jól sikerültek, az utasok és a sofor is nyomja az angol szlenget, de grafikában nem nyújtottak túl sokat, sem a játékmódban. Érdekesség a helyszín még, a neves San Fransisco híresebb helyeit próbálták megformázni, ez többé-kevésbé sikerült is, foleg azokkal a meredek utcákkal és nagy filmekbe illo szállásokkal. Sajnos ugyanez a helyszín a Midtown Madness 2-ben szintén feltunt, méghozzá sokkal jobban, a taxizásról pedig újra csak annyit mondhatok, hogy a GTA-ban sokkal élvezetesebb a jobb kidolgozottság és fizikai modell miatt. Aki mégis nekiáll a játéknak, annak egy jó tanács: az autó jobban gyorsul a füvön vagy földön, ha az oldalra nyilakkal padlógáz mellett jobbra-balra mozgatjátok.