Nincs is jobb ilyen fullasztó, izzadt, nyári éjszakán, mint egy husíto ital, agyonlégkondicionált, félhomályba burkolt helyiség, reszketo tagjaink, mi magunk... s a jeges félelem. Habár a jeges érzés keltését inkább bízzuk az italunkra.
Sötét képek fogadnak minket emez forró éjszakán. Zuhogó eso, terebélyes, dühöngo hullámok. Egy észak-tengeri vihar kellos közepén komoran, de büszkén vergodo bálnavadász hajó. „Duch Vosztoka" (Kelet Szelleme) hirdeti fehéren az oldala, bemutatkozás gyanánt, válaszul "Hansen, parti orség" - gondolnánk mi, feleslegesen. Ugyanis az elején nem is gondolnánk, mennyi idonk s alkalmunk lesz megismerni az orosz hajógyártás eme kitartó példányát, acél folyosólabirintusát, illetve minden szláv vendégszeretetet nélkülözo legénységét, utasait. Egyre közeledo kontúrok, csúszós fedélzet, ahova nyomban felpattanunk, miután megkaptuk az utasításokat a mentohajóról, amellyel ideérkeztünk, melynek biztonságát érezhettük még néhány perccel ezelott, s melyrol tudjuk, megeshet, nem látjuk soha többé. Na persze nem azért, mert a mentohajóval történik valami szörnyuség (amúgy történhetne vele is, fog is, de az egy másik kaland). Sokkal inkább, mert egy ilyen helyen az embert ösztönszeruen kirázza a hideg, s ha van egy kis esze, sejtheti, meglehetosen rázós helyzetbe került, amelyben elofordulhat, hogy nemhogy másokat nem tud majd megmenteni, hanem saját túlélése lesz egyetlen célja. Mondjuk ami a túlélo horror akció-kalandot illeti, ez el is várható.
Süvíto szél, szétkenodo esocseppek a képzeletbeli kamera lencséjén, viccelodo megjegyzések a kollégáktól a rádióban, amelyek egy piros mellényes, pisztolyt szorongató, egyensúlyozó, szoke fiatalembernek szólnak, akit épp mi irányítunk - Hansen, személyesen. Aztán egyszer csak zavar támad odaát, utána kiabálás, pánikszeruen leadott lövések hangja, s végül csak statikus zaj, mit síri csönd követ. Balsejtelmünk beigazolódott, egyedül maradtunk. De sajnos nem eléggé egyedül...
A játék cselekménye tehát teljességében a fent említett hatalmas, rozsda rágta hajóra korlátozódik, ami önmagában véve nagy ötlet, és a hangulatát tekintve is kifogástalan, mégis, hátrányai, hiányosságai is egyben innen erednek.
Az Ubi Soft „cégér" után nagyon eltalált, radarszeru fomenü fogad minket, impresszív háttérzenével. Mintha csak föl akarná készíteni az óvatlan játékost a legrosszabbra, mindenesetre harcias legrosszabbra, kevés adrenalin adaggal, egyelore. A következo adrenalin adagot szolgáltató intro után, átvehetjük hosünk irányítását, változtatható third person nézetben. Változtathatón azt értem, hogy nem rögzített hátulról nézet, hanem választhatunk közeli, célra tartó közeli, s kamera által irányított. Mondjuk így leírva ez nem tunik olyan nagy dolognak, de hasznos (a The Suffering esetében volt hasonlóan jó ötlet a váltás 3th person nézetbol first person-ba). Ha már szóba került az irányitás, elonyei ellenére, nem kevés esélye van annak, hogy még a tps stílusban jártasoknak is fog kellemetlen perceket okozni néhol, foleg gondolok itt a fedélzeten való boklászásra, ahol egymás után jönnek az eltorzult, kissé cafatos arcú, kissé halott matrózok, akik halálos lövés reményében pontosan abba a cafatos arcukba várják az áldást AK-47-ünkbol, különben visszatérnek, mindig visszatérnek... Emellett egyensúlyoznunk kell, vigyáznunk, hogy ne sebezzen a fedélzetre felcsapó hullám, vagy rosszabb esetben, ne sodorjon le a feketeségbe az ide-oda imbolygástól visszafolyó víz. Itt megjegyezném, hogy a hajó imbolygásának hitelessége egy ido után kikezdheti a tengeri betegségre hajlamos gamerek gyomrát.
Grafikailag teljesen korrekt és kielégíto a program, foleg ha grafikán nem csak az effektek és a bump mappingolt texturák tömegét értjük, hanem a helyzethez képest változatos modellezést s ötletes kivitelezést. Hangról illetve zenérol hasonló jókat lehet elmondani. Profi ambient háttérduruzsolás, zörejek, nyikorgások mind arról igyekeznek az elménket meggyozni, hogy igenis egy átkozott szellemhajón vagyunk, amit rémisztgeto casper-utánzatok helyett ellepték a húsvér élohalottak, s furcsa, beazonosíthatatlan nyúlványos lények, melyek valami oknál fogva nagyon pipásak ránk, akár tetszik ez, akár nem. És ami még rosszabb, köztudottan nem egészséges ilyen csúnya idoben elhagyni a hajót, hacsak nem végso megoldásként.
Süvíto szél, szétkenodo esocseppek a képzeletbeli kamera lencséjén, viccelodo megjegyzések a kollégáktól a rádióban, amelyek egy piros mellényes, pisztolyt szorongató, egyensúlyozó, szoke fiatalembernek szólnak, akit épp mi irányítunk - Hansen, személyesen. Aztán egyszer csak zavar támad odaát, utána kiabálás, pánikszeruen leadott lövések hangja, s végül csak statikus zaj, mit síri csönd követ. Balsejtelmünk beigazolódott, egyedül maradtunk. De sajnos nem eléggé egyedül...
A játék cselekménye tehát teljességében a fent említett hatalmas, rozsda rágta hajóra korlátozódik, ami önmagában véve nagy ötlet, és a hangulatát tekintve is kifogástalan, mégis, hátrányai, hiányosságai is egyben innen erednek.
Az Ubi Soft „cégér" után nagyon eltalált, radarszeru fomenü fogad minket, impresszív háttérzenével. Mintha csak föl akarná készíteni az óvatlan játékost a legrosszabbra, mindenesetre harcias legrosszabbra, kevés adrenalin adaggal, egyelore. A következo adrenalin adagot szolgáltató intro után, átvehetjük hosünk irányítását, változtatható third person nézetben. Változtathatón azt értem, hogy nem rögzített hátulról nézet, hanem választhatunk közeli, célra tartó közeli, s kamera által irányított. Mondjuk így leírva ez nem tunik olyan nagy dolognak, de hasznos (a The Suffering esetében volt hasonlóan jó ötlet a váltás 3th person nézetbol first person-ba). Ha már szóba került az irányitás, elonyei ellenére, nem kevés esélye van annak, hogy még a tps stílusban jártasoknak is fog kellemetlen perceket okozni néhol, foleg gondolok itt a fedélzeten való boklászásra, ahol egymás után jönnek az eltorzult, kissé cafatos arcú, kissé halott matrózok, akik halálos lövés reményében pontosan abba a cafatos arcukba várják az áldást AK-47-ünkbol, különben visszatérnek, mindig visszatérnek... Emellett egyensúlyoznunk kell, vigyáznunk, hogy ne sebezzen a fedélzetre felcsapó hullám, vagy rosszabb esetben, ne sodorjon le a feketeségbe az ide-oda imbolygástól visszafolyó víz. Itt megjegyezném, hogy a hajó imbolygásának hitelessége egy ido után kikezdheti a tengeri betegségre hajlamos gamerek gyomrát.
Grafikailag teljesen korrekt és kielégíto a program, foleg ha grafikán nem csak az effektek és a bump mappingolt texturák tömegét értjük, hanem a helyzethez képest változatos modellezést s ötletes kivitelezést. Hangról illetve zenérol hasonló jókat lehet elmondani. Profi ambient háttérduruzsolás, zörejek, nyikorgások mind arról igyekeznek az elménket meggyozni, hogy igenis egy átkozott szellemhajón vagyunk, amit rémisztgeto casper-utánzatok helyett ellepték a húsvér élohalottak, s furcsa, beazonosíthatatlan nyúlványos lények, melyek valami oknál fogva nagyon pipásak ránk, akár tetszik ez, akár nem. És ami még rosszabb, köztudottan nem egészséges ilyen csúnya idoben elhagyni a hajót, hacsak nem végso megoldásként.
Összességében elég jó a játék, sok mászkálással, sok lövöldözéssel, jó külsovel, jó zenékkel, jó hangulattal, egyszóval eros négyes osztályzatot megérdemelhet. Mindenesetre a Darkworks csapat fejlodik, mert ötleteik vannak, hangulatteremtésben is kiválóak, néha még infarktus közeli állapotba is hozzák az embert (lásd még: Alone In The Dark 4), de valamit mindig elrontanak, amitol kicsit rossz szájízzel állunk fel a gép mellol. Ezek lehetnek irányítási problémák, vagy katasztrofális mentési lehetoségek (vagy épp ezek hiánya, „pályánkénti" mentés Cold Fear esetében) , vagy aránytalanul eltalált nehézségi szint, foleg ha ez az elozoek függvénye. De az is lehet, hogy csupán apróságok ezek, a rossz szájíz oka pedig másutt keresendo. És most nem a fogkrém, szájvíz, orbit trió hiányára ill. annak következményeire gondoltam.
Talán majd valamelyik következo szerzeményüktol tényleg nem tudunk majd aludni, - akár nyáron lesz aktuális, akár télen -, a jeges félelemtol, reszketve, s persze azért is, mert nem hagyja majd levenni tekintetünket a képernyorol, remego kezünket a billentyukrol az egyedüllétre invitáló, hideg sötétség.