Rift

Teszt

Rift

Február 21-én lezárult a Rift Open Beta-ja, és ezzel elérkeztünk a végső fázisba. Akik előre megrendelték a játékot, azok már február 24. óta örülhetnek a megjelenésnek, a többiek Észak-Amerikában március 1-ig, Európában március 4-ig kénytelenek várni. Ez alkalomból íme egy rövid ismertető, valamint két olyan ember véleménye, akik részt vettek a Beta-n.

Máris sokat vitatott kérdés, hogy a Trion saját ötlete volt-e igazán a játék alapja vagy más MMO-k előnyeit alaposan megfigyelve és gondosan lemásolva értek el eredményt. Az nem vitás, hogy sok játékelem nagyon hasonló már máshol látottakhoz. Példának okáért a WoW egyszerű kezelőfelülete, a WAR public quest rendszere, a GuildWars kasztokon és skilleken alapuló taktikussága. Fontosabb kérdés itt, hogy szégyenére válik-e manapság bárkinek, ha korábbi MMO-k már kipróbált és sikeresnek bizonyult részleteit gyúrja össze egy új játékká. Ez azonban említést sem érdemelne, ha az eredmény nem volna meglepően jól sikerült. Az innen-onnan összefusizott elemek szépen megférnek egymás mellett, mondhatni nem érződik szemet bántóan a lopás.

"Külön tetszett nekem a karigenerálás, mert eléggé részletes, nagyon jól lehet customizálni, sokféle lehetőség van, hogyan is nézzen ki a karakter." - Viki

Akad azonban újítás is, vagyis a Soul-ok alkalmazása. Röviden: négy alapkasztból válogathatunk (warrior, rogue, cleric, mage), amelyek a karakter érdeklődését mutatják meg, mert minden kaszthoz nyolc Soul fa tartozik, amiket tetszés szerint kombinálhatunk. Egyszerre 3 Soul használható, ezt nevezzük Role-nak, és egyszerre 4 Role-unk lehet elmentve. Az így adódó sokféle variációnak köszönhetően szinte mindenki megtalálja a számítását. Például az a priest, aki nem csak a háttérből támogató karakter szeretne lenni, hanem ki akarja próbálni a tank szerepét, az most megteheti. Ami eltérés a többi MMO-hoz képest, hogy mindkét oldal ugyanazokat a Soul-okat használja, nincs faji- vagy frakcióbeli megkötés.

Egyértelműnek látszik, hogy a fejlesztők célja az volt, hogy a WoW trónját megörökölve mihamarabb nyugdíjba küldjék a Blizzard üdvöskéjét. Azt pedig el kell ismerni: ennek érdekében mindent meg is tettek. A WoW-ban gyengébbre sikerült részek (monoton PvE küldetések, grafikai megvalósítás) itt tudatosan nagyobb hangsúlyt kaptak.

"A questek érdekesek, nem túl repetitívek mint a WoW-ban.  Ami nagyon jó pont, hogy nem kell levadászni 50 medvét meg 30 farkast" - Viki

A látványvilág gyönyörű, ahogy az elvárható egy mai játéktól. Változatos karaktereket generálhatunk, még ruhából is kielégítő a választék, így okkal remélhetjük, hogy nem sűrűn futunk össze hasonmásunkkal. A quest-ek változatosak, bár egy idő után azért veszítenek újdonság érzetükből.

"Miután megismerkedik az ember az irányítással, castolással, néhány starter quest után dob be a tényleges világba a játék, ami nagyon szép, varázslatos környezet." -Viki

Az unalmassá váló PvE-zés, questelgetés elkerülésére érkeztek meg a játék nevében is szereplő Rift-ek. A történet szerint Telara világa a hat  elemi sík - föld, víz, tűz, levegő, élet, halál - metszéspontjában fekszik, és minden sík Telara elfoglalására törekszik. Ehhez kapukat, Rift-eket nyitnak a világra, és átküldik katonáikat, hogy hódítsanak. A játékban úgy találkozhatunk velük, hogy véletlenszerű helyeken nyílnak ilyen kapuk, és odaözönlenek a játékosok, hogy levágják a hullámokban érkező ellenfeleket és bezárják az átjárókat, amiért sok tapasztalati pontot, és értékes tárgyakat kapnak.

"A Beta alatt volt olyan, hogy egy ilyen Rift szépen lerohanta a területet játékosostul, NPC-stül." 

"Hatalmas élmény látni, hogy egy random helyen nyílik egy átjáró a "sötét oldalról", és minden játékos aki a környéken van odaözönlik, party-ba verődik és nekiesnek a mob-oknak." - NeStric

"Nagyon sokszor csöppentünk bele rift-csatákba, csatlakoztunk a public teamhez és vágtuk a szörnyeket. Ilyenkor a loot és a pont annak függvényében jár, mennyi sebzést viszel be, vagy mennyi healt osztasz. A cleric-emmel sokszor volt olyan, hogy csak healeltem, mégis első-második helyen zártam."-Viki

Természetesen van PvE és PvP szerver, valójában van még RpPvE és RpPvP szerver is. Ha már a PvP-nél tartunk.

"A PvP, amiben én részt vettem párszor, úgy nézett ki, mint egy CTF, csak saját bázis nélkül. Kezdett középen egy flag, amit a két csapat próbált megszerezni. Amelyik embernek sikerült, az folyamatosan gyengült ahogy a flag "szívta el az erejét", ezáltal egyre könnyebb volt megölni, de ugye folyamatosan kapták a pontot. Amint a Flag-es meghalt, újból felvehető lett kb 10 másodpercig. Ha addig nem veszi fel senki, akkor visszakerül középre. Ja, és persze bármikor kihívhatsz bárkit 1v1re, mint a WoW-ban." - NeStric

Rift

Van külön Soul is erre, bár várható, hogy a nyitott világnak köszönhetően hasonló dolog történik a PvP szervereken, mint a rokon játékokban, vagyis a magas szintűek az első területen várják a kezdőket és levadásszák őket. Bár lehet, hogy a részletesen kidolgozott guild rendszernek hála a csapattársak megvédik a kicsiket. Sokféle lehetőség közül válogathatunk, amikor a guilden belüli pozíciókat akarjuk beállítani, újdonságként szerepel, hogy több vezető is lehet. A guildek is szintet lépnek, kapnak különböző perk-eket, olyan skilleket, bónuszokat, amiket mindenki megkap, vagy csak az officer-nél magasabb rangban szereplők használhatnak instance-okban.

A pontszámlálás kicsit logikátlannak tűnhet elsőre, de megszokható. A lényeg, hogy PvP-ben is a túlélés a fontos.

"Én vittem be a legtöbb sebzést, vettem fel a flaget legtöbbször, de mivel engem is vágtak le legtöbbször kevés pontot kaptam." - NeStric

Taktikai szempontból a terep gondosan megtervezett, viszont a GuildWars-ban megtapasztalt projectile támadások elől nem lehet kitérni. A nyílvesszők követnek, és csak a saját százalékos esélyeid számítanak, hogy block vagy miss lesz a végeredmény a sebzés helyett.

Egy PvE-re kihegyezett játék nem létezhet jó csapatkereső menü nélkül. Sajna ezt itt nem találjuk meg, lényegében general chat-en kell csapatot keresnünk, ami kicsit bosszantó, de együtt lehet élni vele. Talán egy későbbi update-ben orvosolják ezt. Az interface testre szabható, akár el is menthetjük, hogy egy új karakter elindításakor csak ezt betöltve már a régi, jól megszokott, és igényeinkhez passzoló kezelőfelületet kaphassunk.

Rift

Az MMO versenyben mindenképpen meghatározó szereplőre számíthatunk a Rift személyében. Mindenki megtalálhatja benne a számára legmegfelelőbb szórakozást. Aki csak szintet lépdelni akar, az nyugodtan questelhet, a véletlenszerűen nyíló Rift-ek pont akkor dobják fel a hangulatot, mikor kezdene laposodni. A PvP játékosok is megtalálják a számításukat: egy egyensúlyban levő rendszert kapnak, nincsenek nagy előnyök egyik oldalon sem, ráadásul annyira változatos karaktereket lehet építeni, hogy maga a próbálkozás, amíg megtaláljuk a játékstílusunkhoz legjobban passzolót is elég szórakozást fog nyújtani, és ha meguntuk a szerepünket, cserélünk Role-t és máris más körülmények között is megálljuk a helyünket.

Értékelés

NeStric

"Három fontosabb dolog, ami nekem bejön:
1. Grafika. A WoW-ét nem kommentálnám inkább…
2. Maga a Rift-rendszer, amiről a játék a nevét kapta. Hatalmas hangulata van.
3. Talent-rendszer és annak szabad változtatgatása. Ezzel a 4 primary kaszt (wari, mage, cleric, rogue) szinte végtelen lehetőségeket kap, pláne hogy akár az első kiválasztott "soult" is megváltoztathatod bármikor. Role-ok, bármikor változtathatod aszerint, hogy éppen mit csinálsz. Pl.: PvP-re értelemszerűen mást fogsz használni, mint solo farmolásra vagy rift bezárásra vagy dungeon-özésre."

Viki

"Az utolsó bétán indítottam egy mage-t, a Defiants oldalon. Na ez már egy "sötétebb, darkosabb" helyszín, ami nagyon bejött. Sokkal jobban mint a Guardians-é. És sajnos arra is rá kellett jönnöm, hogy a mage is sokkal jobb, mint egy cleric. A questek is jobbak szerintem ezen az oldalon, de hát kinek a pap... :D Az irányítás remek, a spelleket jól lehet használni, nem nyögvenyelős a dolog egyáltalán.

Összegzésül: epic, csak jelenjen már meg. Nagyon nagyon tetszik, eltalálták, és ez rengeteg embernek tetszeni fog, ebben biztos vagyok."

Mindez szummázva tehát: apróbb hibái ugyan vannak, ennek ellenére azonban ötvözi az eddigi MMO-k jó tulajdonságait, egy érdekes Soul rendszerrel és a PvE mókát szolgáltató Rift-tekkel fűszerezve. Lepontozva 10/9.

Nyomtatás
Joomla SEF URLs by Artio