Mass Effect

Teszt

Mass EffectMivel nemrég került fel a Mass Effect 2 bemutatója ezért úgy gondoltam, hogy leközlöm az első rész leírását is (kissé megkésve). Így még nagyobb betekintést engedve a Mass Effect fantasztikus világába. A 2008-ban PC-re (is) megjelentetett, Bioware által fejlesztett akció RPG esetében elsőre érdekesnek tűnhet ez a párosítás, mert szerintem a legtöbb vegyes stílusú játék abba szokott belebukni, hogy rosszul vegyíti a különböző stíluságak jellemzőit, de mivel a fejlesztő cég a Bioware, ezen érzéseim azonnal elillantak, ugyanis tőlük nem láttam még rosszul elkészített RPG-t. Mivel más stílusban (MDK 2) is megállták a helyüket, biztos voltam, hogy most sem hagyják cserben (vagy juharban) a játékosokat.

Réges rég egy közeli galaxisban

A játék előtörténete, hogy az oly jól ismert emberiség felfedezett egy idegen technológiát mellyel lehetővé vált a fénysebességgel való utazás majd eztán fedezték fel a térköz reléket mellyel igen messzire juthattak el könnyedén. Természetesen volt összetűzés idegenekkel majd béke is, majd bekerülés is a Galaktikus Citadelbe. A közvetlen történet szerint egy próbarepülésen vagyunk a csúcsmodern fejlesztésű Normandián, de kiderül, hogy mégse próbarepülés, és naná, hogy elszabadul a pokol egy áruló révén. Rövidesen megbíznak minket ezen áruló elintézésével SPECTRE ügynökként. A SPECTRE ügynökök egyfajta galaktikus Games Bondok.

Külcsín

Erre sok szót nem vesztegetnék, mert hát egy szerepjátéknál nem ez a lényeg. A helyszínek kidolgozottsága jónak mondható, mert a főküldetések helyszínei remekül ki vannak dolgozva, de a mellékküldetések helyszínei szinte teljesen egysíkúak. A karakterek kinézete teljesen remek, a fő karakterek kellőképp egyediek, a mellék és egyéb szereplők is korrektül néznek ki. Az adott fajok kellőképp szépek, vagy rusnyák, fajtól függően.

Új seprű jól sheper

A játékban klasszikus karaktergenerálásra nincs lehetőség, adott a Shepard nevű egyén, aki lehet férfi vagy nő, van pár adott háttérsztori, amik nem feltétlenül a legeredetibbek és alapvetően nem befolyásolják a történetet, bár mindegyikhez kapcsolódik valamelyest egy mellékküldetés). A karakter arcának kialakításakor leesik az állunk, ugyanis rengetegféle dolgot állíthatunk rajta aprólékosan, és így nagyjából bármit kihozhatunk belőle (több fórumon lehet találni különböző ismert emberek arcának beállítási paramétereit, melyek közül néhány tényleg kísértetiesen hasonló az eredetihez). Aki nem akar ezzel szöszölni, az választhatja a gyors indítású előre generáltakat is. Van 3 alapkaszt és 3 multikaszt amik specializálódhatnak egy küldetés elvégzése során. A kasztok jól kiegyensúlyozottak, mert egyiknek sincs mindent elsöprő képessége, bár az adeptus kaszt bástya specializációja során egy elég durva képességkombót lehet összeállítani (erre jöjjön rá mindenki saját magának).

Tömeghatás

A kalandozásaink során elég hamar megismerjük csapattársainkat, akik 6-an vannak de a küldetésekre mindig csak 2-őt vihetünk magunkkal. Észrevehető, hogy társaink közül a női (vagy majdnem pontosan női) karakterek képviselik a szimpla és a férfi karakterek a multiklasszokat (Megdől a nők több dologra is képesek figyelni elmélet J). Mindegyikükhöz kapcsolódik egy korrektül kidolgozott háttértörténet és ezekhez a legtöbbnél kapunk valamilyen mellékküldetést. Természetesen kapcsolatot is kialakíthatunk nemtől függően adott karakterekkel, mondjuk valaki mindkettő nemnél lehet a célunk. A botrány nem maradhatott el a kapcsolat kiteljesedését bemutató szexjelenet miatt. Az egész annyira messze van az ízléstelentől, hogy inkább maga a botrány volt ízléstelen.

Fejlő(d)ni

Kalandjaink során természetesen nem maradhat el a fejlődés sem aminek során leginkább a túléléshez szükséges képességeket fejleszthetjük a szintlépésekkor kapott pontokkal. Itt kell kitérni a jól kidolgozott jellemfejlődésre is melyet a párbeszédek során adott válaszaink határoznak meg legjobban. A jó oldal Paragon a rossz pedig Renegát pontokat kaphat, amik egymás mellett fejlődnek ami kissé fura lehet bár az elérhetetlen, hogy egymás mellett kifejlesszük mindkettőt teljesen. Ez a játékot annyira változatossá teszi, hogy egyszerűen kötelezővé teszi, hogy többször is végigjátsszuk, megismerve minden lehetőséget, ha másképp döntünk egy-egy szituációban. A többszöri végigjátszást erősíti a játékban fellelhető Achievement rendszer is mely adott kategóriákban (pl.: melyik csapattársat vittük magunkkal többször, melyik képességünket használtuk sokszor.) elért teljesítményünket rögzíti és jutalmazza valamilyen bónusszal a következő végigjátszások alkalmával. A harcok nem a klasszikus körökre osztott rendszerben zajlanak, bár lehetőségünk van megállítani az eseményeket, hogy képességeket aktiváljunk vagy parancsokat oszthassunk csapattársainknak. A játékmenetet ez kellőképp pörgőssé teszi még az esetleges üresjáratok ellenére is.

Happy End

Zárom soraim, de egyvalamit ne feledjetek eme remek játék után: Karaktereket elmenteni, mert a folytatásba át lehet vinni a használt karaktereket.

Nyomtatás
Joomla SEF URLs by Artio