Singularity

Teszt

SingularityA játék melyet a legtöbb játékos, PC portál a Bioshock, Half-Life 2 és még egy raklap másik játék klónjaként, lopásaként definiál. Részben igazuk van mert sok elem (mind sztoriban, játékmenetben) felfedezhető, illetve belemagyarázható hogy ez márpedig onnan van. De mégis van egy egyedi hangulata legfőképp a sztori miatt és újítások is vannak benne.

Maga a játék egy Katorga-12 nevű orosz szigeten játszódik, mi pedig a játék főhősét: Nathaniel Renko századost (vagy kapitányt :P) irányítjuk. Az egész azzal kezdődik hogy amerikai kémműhold rejtélyes körülmények között eltűnik a sziget felett. Később a sztori folytán kiderül hogy a hidegháború alatt az oroszok kísérleteztek az E99 nevű elemmel, erről később.

Ahogy az lenni szokott a dolgok a legritkább esetben alakulnak úgy ahogy azt eltervezték, itt sincs ez másképp :1955-ben katasztrófa történt a szigeten. Ennek hatására hagyták az egészet és a szigetet eldugták a világ szeme elől. 2010-ben kapcsolódunk mi a sztoriba(hehe a játék végigjátszása után erre ne vegyünk mérget:P). A sziget mellett elrepülve, helikopterünk lezuhan , csak mi (kimás..) és egy társunk éli túl a történteket, vele rádión tartjuk majd a kapcsolatot és később találkozunk is vele. A játék eleje kicsit horrorisztikus: egyedül vagyunk, félhomály van, az eső zuhog, a katasztrófa által mutálódott emberek pedig ránk vadásznak.

SingularityAz első pályákon afféle tényfeltáró szerepünk van: kiderítjük a háttérinfókat a szigetről és a történtekről és akarva-akaratlanul belecsöppenünk a történet kellős közepébe. A játékmenet nem egy egyszerű fajta, térkép,nyíl bármiféle segítség nélkül kell mennünk. Jó, néhányszor vannak instrukciók, ezzel sarkalva a játékost önálló probléma megoldásra bevallom eleinte nagyon zavart, de ahogy belejöttem a játékba, teljesen megfeledkeztem róla.

Látvány terén egészen rendben van, az Unreal Engine 3nak hála, bár lehetett volna csiszolni rajta. Sokszor fedeztem fel alacsony felbontású textúrákat a játék során, de 1-2 sec elteltével betölti a rendes textúrákat. Engem konkrétan nem igazán zavart, de a neten elég nagy felháborodást keltett. Reméljük jön valami patch.

A fegyverek az FPS műfajban használatosak. Megtaláljuk a pisztolytól, a sörétes puskán át a gépfegyvert, snipert. Külön érdekesség számomra hogy a fegyvereket fejleszteni lehet többféle képpen is, némelyik fegyver viszont használja az E-99 –et. Apropó  E-99!

SingularityEz a cucc hajtja a TMD-t,némely fegyvert és bizony miatta olyan a sziget amilyen. Magát az anyagot az orosz kutatók fedezték fel a hidegháború alatt. Rájöttek a képességeire miszerint kimeríthetetlen energiaforrás de rendkívül instabil és veszélyes. Később az is kiderült hogy a segítségével lehetővé válik az időutazás, de az előbb említett fegyver gyártásban is nagy hasznunkra lehet. Megemlíteném még a mutánsgyártást is, de velük sűrűn összefutunk majd.

Ezeket a lényeket esetenként visszalehet változtatni eredeti formájukra,ebben nagy segítségünkre lesz a TMD (Time Manipulation Device), ami egy karra rögzített HL2-es gravity gun és időmanipulátor keveréke. A gravity gun részt nem ecsetelném (tárgyak vonzása/eldobása), viszont a TMD egyik plusz tulajdonsága az, hogy gombnyomásra hirtelen 50-60 évet fiatalíthatunk vagy öregíthetünk tárgyakon, épületdarabokon, de még akár élőlényeken is!

Leomlott lépcső? Nem probléma! 50 évvel ezelőtti - még egyben lévő - állapotába varázsolva máris mehetünk tovább. Persze  ezt csak a kötelező helyszíneknél használhatjuk, így nagyobb mértékben csorbult a felhasználási terület és a szabadság is. Gonosz ruszkik lőnek ránk? 50 évet öregítve rajtuk már nem annyira virgoncok :-). Ezen kívül még rengeteg haszna lesz a TMD-nek. Például tudunk vele energiagömböt dobálni, ami becsapódáskor megnő és a buborékon belül gyakorlatilag megáll az idő. Ezt használhatjuk pajzsként, meneküléshez, és néhány puzzle résznél is elengedhetetlen. Ha már itt tartunk, jó pár időmanipulációra kihegyezett puzzle rész van a játékban, ami abból is adódik, hogy elég sokat fogunk ugrálni 1950 és napjaink között, a múltbéli cselekedeteink pedig hatással vannak a jelenre.

SingularityAz ellenfeleink egészen jók (igaz, a játék itt is csal… de hát melyik  nem :)). Az orosz katonákon kívül, még az E-99-nek megfelelően  mutálódott katonák, emberek, állatok támadnak még meg.

Elsőre nehezen boldogultam, de azért nekik is vannak gyenge pontjaik. Az AI egészen jól hozza a kívánt szintet, de azért egetrengető taktikázásra nem kell számítani. A szörnyek nagyok és csúnyák ahogy annak lennie kell. De a teleportálós időutazós monster, ritka idegörlő tud lenni.

Maga a játék összességében nekem tettszett, bár a checkpointos mentésrendszert nem kellett volna erőltetni. A játék nagyon hangulatos és szórakoztató, elég rövid lett és a sztori is sablonos, de remek szórakozást nyújt az akció-scifi FPS kedvelőinek.

Nyomtatás
Joomla SEF URLs by Artio