10 év fejlesztés: Magyarországra érkezik a Samsung Galaxy S10 széria

Nyomtatás

Az első AMOLED kijelző, az első kétoldalt ívelt kijelző és az első dual pixel kamera. Többek között ezek az innovációk köthetők a Samsung Galaxy S prémium okostelefonsorozatához, amely idén a Galaxy S10 készülékekkel ünnepli 10. születésnapját. A legújabb okostelefonok megkoronázzák az S széria múltját és utat mutatnak az iparág jövője felé. A csúcskategóriás készülékek előnyeit mostantól a magyar felhasználók is élvezhetik.

A Samsung Galaxy S széria történetén keresztül nyomon követhetjük az okostelefonok fejlődését, és megismerhetjük, milyen irányba tart a mobiltechnológia. A vállalat az elmúlt közel tíz évben fejlesztések egész sorát mutatta be, amelyek később az egész iparágra hatással voltak. Készülékeiben először a Samsung alkalmazta az AMOLED technológiát, a kétmagas processzorokat, a vállalat mutatta be az első mobilkészüléket LTE-A támogatással és a kétoldalú ívelt kijelző mellett, például a dual pixel kamera és az Infinity Display használata is a Samsung nevéhez köthető.

Úttörő megoldások 2019-ben is
A Samsung a Galaxy S10 sorozattal az okostelefonok jövőjét hozza el 2019. március 8-án a magyarországi boltokba. A fejlett kameratechnológia, az intelligens okosmegoldások és az újgenerációs ökoszisztéma olyan funkciókat kínál olyan funkciókat kínál, melyek eddig elérhetetlenek voltak a felhasználók számára. A vállalat az S széria tíz éves tapasztalatával mutatja be azokat a lehetőségeket, amelyek a jövő mobiltechnológiáját formálják majd.

A Samsung Galaxy S10 a Samsung eddigi legfejlettebb kijelzőmegoldásával, az első Dinamikus AMOLED kijelzőjével érkezik. Az első HDR10+ tanúsítvánnyal rendelkező okostelefonként a Galaxy S10 kijelzője képes minden eddiginél élénkebben megjeleníteni a digitális tartalmakat, a dinamikus színtérképezésnek köszönhetően pedig a legkülönbözőbb árnyalatokat is élethűen adja vissza. Formatervezés terén is megújult a sorozat, az eddig alkalmazott megoldások helyett most csupán egy kamerasziget töri meg a kijelző folytonosságát, hogy a fogyasztók a lehető legjobb mértékben kihasználhassák azt. A Galaxy S10 Vezeték Nélküli Töltésmegosztás funkciója a kompatibilis viselhető eszközöket is képes tölteni. Emellett a szintén ennek a funkciónak köszönhetően1 a Galaxy S10 egyszerre tudja tölteni saját magát és egy másik eszközt is, így lehetővé teszi, hogy nyugodtan induljunk útnak akár egyetlen töltővel.

A vállalat a gamerekre is gondolt. A lehető legjobb játékélmény érdekében a Galaxy S10 mesterséges intelligencia alapú, eszközön belüli játékteljesítmény-optimalizáló szoftverrel és prémium hardverrel, Dolby Atmos rendszerrel és egyedi tervezésű hőcserélő rendszerrel érkezik. A Galaxy S10 az első olyan mobileszköz, amelyet a Unity platformon létrehozott játékoknak megfelelően optimalizáltak.

A Galaxy S10 elérhetősége
Az új készülékek 2019. március 8-án kerülnek a hazai boltok polcaira, a Galaxy S10e prizmafehér, prizmafekete, prizmazöld, és kanárisárga2, a Galaxy S10 prizmafehér, prizmafekete és prizmazöld színekben, a Galaxy S10+ pedig további még egy teljesen új, kerámiafekete3 színvariánsban érkezik.

A Galaxy S10, Galaxy S10+ és Galaxy S10e, 309.990, 344.990 és 257.990 forintos ajánlott fogyasztói áron kerülnek a hazai boltokba. További információkért a telefonokról, kérjük, látogassa meg a https://www.samsung.com/hu/smartphones/galaxy-s10/ oldalt!


1 Két eszköz egyidejű töltése közben a Gyors Vezeték Nélküli Töltés 2.0 elérhetősége a Galaxy S10e, S10 és S10+ modellekre nem garantált.
2 A készüléktípusok és színvariánsok elérhetősége országonként és szolgáltatónként eltérő lehet.
3 A kerámia verzió csak a 8GB/512GB és 12GB/1TB Galaxy S10+ modelleknél érhető el.


 


Címkék: android | galaxy s10 | hírek | mobil | okostelefon | samsung | telefon

További termékek az Árukeresőn »
Share/Save/Bookmark