2017. November 24., Péntek

A vér és méz földjén - Popcornt ne vegyetek

E-mailNyomtatásPDF

In The Land of Blood and Honey

Önkívületi állapotban hagytam el a termet a film végén. Sokan voltak ezzel így, de már az ötödik perc után. Szörnyű dolgokat láttunk, ahogy minden háborús filmben, de most „Angelinás“ szemszögből. Ezt mégis a magunkénak érezzük, mert itt volt a szomszédban 20 évvel ezelőtt. Háború van ebben a filmben, amit megéltem de nem tudok róla semmit. Nőkről szól és gyerekekről, amit egy férfiember sose fog így átérezni. Gyilkolás és vér, amihez sose szeretnék ennél közelebb kerülni. Szerelem is van benne bőven, mert csak így lehet eladni.

A film előtt Réz András mondott néhány bevezető gondolatot, lopok belőle párat. Kell ennyi rákészülés, nem is engednék senkit beülni a moziba az instrukciói nélkül. 

„Háborús pornó“ – tulajdonképpen igen. Amúgy, mint film laikusnak is lesüt róla, hogy van itt valami bibi, elvégre egy „kezdő film“. Első rendezése Angelina Jolie-nak. Le se tagadhatná, minden másodpercében ott az egyénisége, nők és gyerekek a középpontban. Nem használja ki az egy filmbe besuvasztható maximális háború-mennyiséget, ami után már dokumentumfilmnek hívnák az egészet, de nem is baj. A magam fajta jómagyarból már így is 5 perc után üvölt a kérdés, hogy miért nem tudok erről semmit?! Miért csak a rendszerváltásig tartott a történelemkönyv? Az amerikainak meg így is úgy is csak egy újabb szomorkás love story, ami mellett most éppen a csókos szájú névjegye szerepeltetik. 

Az, hogy ennyire megrázó élmény amiatt van, hogy az egész itt játszódik pár száz km-re tőlünk. Útban a tengerpart fele láttuk még a szétlőtt falvakat, de kölyökként nem tudtam mi ez itt. Annak idején talán ott se értették igazán miért is lett ellenség a szomszéd. 

1991-ben kezdődött a Jugoszlávia hat tagköztársaságának függetlenedési törekvései miatt kirobbant, összességében tíz évig tartó háború. Valami rémlik még a hírekből. 24 éves vagyok, Pink Floydot hallgatok, de azt se értem. Irakról hallok a hírekben, talán majd 10 év múlva egy szomorú filmben megértem egy ezrelékét annak, ami most ott folyik. Vagy Izraelben vagy Afrikában, vagy Koreában.

Több ez egy filmnél, de embere válogatja. Minden népnek adatik sajnos egy ilyen film, nekünk is van, de ez most kicsit drámaibbra sikerült. Kell ez az óriási löket a ma emberének ahhoz, hogy elindítson benne valamit. Egy egészséges tudásvágyat az iránt, ami még épphogy csak múltnak nevezhető, semmiképp se történelemnek.

Hogy mit lát ebből egy távoli ország mozizója? Azt még a Hotel Ruandában elmondták:

"Azt hiszem, ha megnézik ezt a felvételt azt mondják: -Jézus ez borzasztó! -És vacsoráznak tovább."

Ez egy háborús film, női szemszögből nézve.

Így a végére egy jótanács: Ne vegyetek pattogatott kukoricát, ha a film leköt, akkor nem lesz rá szükségetek, ha pedig nem, úgyis negyed óra múlva kijöttök a teremből.


Címkék: a vér és méz földjén | film | vélemény

Share/Save/Bookmark