Testről és lélekről illetve magyar filmek az HBO GO-n

E-mailNyomtatásPDF

Már csak 2 nap és kiderül, hogy kik vihetik haza idén a legrangosabb filmes díjat, az Oscart. 2018-ban újra drukkolhatunk egy magyar alkotás sikeréért, hiszen Enyedi Ildikó filmje, a Testről és lélekről a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában ott van a nyerésre esélyes öt jelölt között.

Az elmúlt években már szinte hagyománnyá vált, hogy magyar filmesek is érdekeltek az Akadémia díjátadóján, hiszen 2017-ben Deák Kristóf rövidfilmje, a Mindenki (megtekinthető az HBO GO-n), 2016-ban pedig Nemes Jeles László alkotása, a Saul fia nyert Oscar-díjat.

A Testről és lélekről – amely jelenleg 91%-os értékelésen áll a RottenTomatoes oldalán – egy mágikus mese két magányos, befelé forduló emberről. A film a 2017-es berlini bemutatója óta sorra járja a nemzetközi filmfesztiválokat és számos rangos díjat begyűjtött: a 2017-es Berlinalén megnyerte az Arany Medvét, Enyedi Ildikónak ítélték a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetségének díját, a FIPRESCI-t; a rangos Cameraimage fesztiválon Herbai Máté operatőr elhozta a fődíjat, az Arany Békát; a női főszereplő, Borbély Alexandra pedig megnyerte a legjobb színésznőnek járó Európai Filmdíjat.

A film március 1-től elérhető az HBO GO-n, ahol egy gyors regisztrációt követően bárki megnézheti még az Oscar-gála előtt – és persze azután is. A tévés bemutató március 4-én, vasárnap 20 órakor lesz az HBO-n.

Az HBO GO elsősorban a sorozatok otthona, de nyugodtan nevezhető a magyar film otthonának is, hiszen az utóbbi idők legizgalmasabb magyar filmjeinek jelentős részét elhozta a nézők otthonaiba. Jelenleg is több díjnyertes, közönségkedvenc magyar film elérhető az online videótár kínálatában. Megtalálható a tavalyi év legnézettebb magyar mozifilmje, a Kincsem című történelmi-romantikus film Nagy Ervinnel és Petrik Andreával a főszerepben; Hajdu Szabolcs low-budget fesztiválkedvence, az Ernelláék Farkaséknál, Deák Kristóf Oscar-díjas rövidfilmje, a Mindenkit; illetve Till Attila akció-vígjátéka, a Tiszta szívvel, melyben Thuróczy Szabolcs Fenyvesi Zoltánnal és Fekete Ádámmal játssza a főszerepet. Ezen kívül tavaly óta nézhető Sopsits Árpád thrillere, A martfűi rém; Madarász Isti ambíciózus sci-fije, a Hurok; a Parkoló című dráma, Szervét Tiborral és Lengyel Ferenccel a főszerepben; vagy a kritikuskedvenc Vranik Roland-film,  Az állampolgár.

Természetesen az HBO saját gyártású dokumentumfilmjei – többek közt a nemzetközileg is elismert ULTRA –  és nagysikerű sorozatai, az Aranyélet (amelynek harmadik, egyben utolsó évada idén érkezik), a Terápia és Társas játék is bármikor megtekinthető az HBO online videótárában.


Címkék: film | hbo | hbo go | hírek | premier | testről és lélekről

Share/Save/Bookmark