Oscar-díjak 2016

Magyar idő szerint ma hajnalban 88. alkalommal az Amerikai Filmakadémia átadta a filmvilág legrangosabb elismerését, az Oscar-díjat.

Az este legfontosabb díját a Spotlight – Egy nyomozás részletei című film zsebelhette be, melyet a legjobb filmnek választottak a nyolc jelölt alkotás közül, valamint a legjobb eredeti forgatókönyvnek járó elismerést is megkapta az bostoni újságírók munkájáról készült kiváló film.

Végre hosszú évek után Leonardo DiCaprio is elmondhatja magáról, hogy Oscar-díjas színész, ugyanis A visszatérő című filmben nyújtott alakításáért végre hazavihette az aranyszobrot. Inspiráló köszönőbeszédében a jelenben zajló klímaváltozás megállítására és a környezetvédelem fontosságára hívta fel a figyelmet. A visszatérő a legjobb férfi főszereplő mellett két másik nagyon fontos díjat is nyert az estén, mellyel Oscar történelmet is írt: idén a tavalyi nagy győzelem után a  Birdman direktora, Alejandro G. Inarritu ismét legjobb rendezőként térhet haza, így ő az egyetlen jelenleg élő rendező, aki elmondhatja magáról, hogy két egymást követő éven nyert. A film operatőre, Emmanuel Lubezki, pedig zsinórban harmadik alkalommal nyerte el a legjobb fényképezés díját, amit az Oscar-történetében másik operatőr nem mondhat el magáról.

A technikai díjak között egyértelműen a Mad Max – A harag útja vitte a pálmát, mely a legjobb vágás, kosztüm, smink/haj, látvány valamint a  hangvágás  és hangkeverés kategóriákban győzedelmeskedett, így az est legtöbb díját; 6 Oscart vihetett haza.

Az egyik legnagyobb meglepetés az átadó során talán Mark Rylance győzelme a legjobb férfi mellékszereplő kategóriában, aki a Kémek hídja című filmben nyújtott kiemelkedő alakításáért vehette át az Oscar-szobrot karrierje során idén először. Köszönőbeszédében a film rendezőjének Steven Spielbergnek és főszereplőjének Tom Hanksnek köszönte meg az elismerést a kiváló angol színész.

SPOTLIGHT – EGY NYOMOZÁS RÉSZLETEI – Már a mozikban!

  • legjobb film
  • legjobb eredeti forgatókönyv – Tom McCarthy, Josh Singer

A VISSZATÉRŐ – Már a mozikban!

  • legjobb férfi főszereplő – Leonardo DiCaprio
  • legjobb rendező – Alejandro G. Inarritu
  • legjobb operatőrt – Emmanuel Lubezki

MAD MAX – A HARAG ÚTJA – Már a mozikban!

  • legjobb vágás - Margaret Sixel
  • legjobb hangkeverés - Chris Jenkins; Gregg Rudloff; Ben Osmo
  • legjobb hangvágás -  Mark A. Mangini; David White
  • legjobb kosztüm - Jenny Beavan
  • legjobb smink / haj - Lesley Vanderwalt; Elka Wardega; Damian Martin
  • legjobb látvány - Colin Gibson; Lisa Thompson

KÉMEK HÍDJA – Már a mozikban!

  • legjobb férfi mellékszereplő – Mark Rylance