Megvan az új Star Wars gárda!

Star Wars

Kezdjük a jó hírekkel: Carrie Fisher, Mark Hamill, Harrison Ford, Anthony Daniels, Peter Mayhew és Kenny Baker egyaránt visszatérnek majd a hetedik filmben, amely a történet szerint 30 évvel a Jedi visszatér után játszódik. Most pedig következzen a friss hús: John Boyega, Daisy Ridley, Adam Driver, Oscar Isaac, Andy Serkis, Domhnall Gleeson és Max von Sydow lesznek majd az új történet hősei. Plusz maga JJ is feltűnik majd egy cameo erejéig.

Bátran kijelenthetjük, hogy a Disney nem akart túl sokat költeni a színészekre, legalábbis az újakra semmiképp: Adam Driverről már korábban megemlékeztem, amikor épp Nightwingként hozták szóba, de ezzel a hírrel legalább az eldőlt, hogy melyik franchiset tiszteli majd meg abszolút kiemelkedőnek ígérkező alakításával. Reméljük valami idegen fajt alakít majd és maszk lesz rajta. Egyébként az HBO Girls című sorozatában látható.

John Boyega 2011-ben az Attack The Blockban tűnt fel, ami egyébként egy egész jó film volt, illetve május 14-étől a 24: Live Another Dayben láthatjuk majd.

Daisy Ridley teljesen ismeretlen, néhány kisebb televíziós szerepet jegyezhet a neve mellett.

Oscar Isaac-kal már összefuthattunk a Driveban, vagy épp a Sucker Punchban, valamint ő volt John herceg a 2010-es Robin Hoodban (amiben Russell Crowe cipeli az erdőn át a koronát).

Andy Serkisről valószínűleg kevesen tudják, de az új Majmok bolygójában ő keltette életre motion capture segítségével Caesart, de ő volt Gollum is a Gyűrűk Urában.

Domnhal Gleeson az About Timeban szerepelt, valamint ő alakította Bill Weasleyt a Harry Potterben. Feltűnt még a Karl Urban féle Dreddben is.

Korából ítélve Max von Sydow remélhetőleg egy Sith Lord lesz, esetleg a Császár klónja. A színész szintén benne volt a 2010-es Robin Hoodban, illetve a Különvéleményből vagy a Viharszigetből is ismerős lehet sokak számára.

A film jövő év végén kerül a mozikba, ami nem sok lazsálásra ad lehetőséget a stábnak.