Golden Globe 2016: Meglepetés győzelmekkel indult a díjszezon

Végre magyar sikernek is örülhetünk a Golden Globe-díj történetében, ugyanis a Saul fia kapta a legjobb idegennyelvű filmnek járó elismerést. A mozis nyertesek között a világsztárok domináltak, míg a televíziós kategóriákon belül az újoncokat részesítette előnyben a zsűri.

Az idei Golden Globe-díjátadón ismét bebizonyosodott, hogy bevett formulát követnek az elmúlt években: míg a filmes kategóriák között előszeretettel díjazzák a legnagyobb neveket, addig a tévés produkciók között inkább az újonc sorozatokat és a friss arcokat kedvelik. Idén sem volt ez másképp, hiszen az est egyik nagy nyertese az Alejandro Gonzalez Iñárritu és Leonardo DiCaprio nevével fémjelzett A visszatérő (The Revenant, január 14-től a mozikban) lett, amely három díjat is hazavihetett, köztük a legjobb filmnek és rendezésnek, valamint a legkiválóbb férfi főszereplőnek járó elismerést.

A vígjátékoknál is a túlélő-faktor győzedelmeskedett: Matt Damon a Marson ragadt tudós humoros kálváriájával aratta le a babérokat (Mentőexpedíció – Már a mozikban), míg Jennifer Lawrence az egymást követő harmadik évben ismét egy Aranyglóbusszal gazdagította a gyűjteményét, ezúttal a Joy-ért (Joy, már a mozikban).

A mellékszereplők között Kate Winsletet díjazták a Steve Jobs-ért (Steve Jobs, január 14-től a mozikban), és Sylvester Stallone is végleg elhagyta az akciósztár-skatulyát a zsűri szemében, ugyanis a Creed - Apolló fiában (Creed, január 21-től a mozikban) az idős Rocky-ként fantasztikusat alakított, melyet a szavazók is honoráltak.

A legkiválóbb animációs film az Agymanók lett, nekünk magyaroknak pedig örömhír, hogy a Saul fia nyerte meg a legjobb idegennyelvű film kategóriáját, ezzel pedig most már mi is elmondhatjuk, hogy van Golden Globe-győztes filmünk. Ha igaz az az agyonhasznált frázis, hogy az Aranyglóbusz „az Oscar előszobája", akkor február végén is örülhetünk.

A sorozatok között rengeteg váratlan győzelemre került sor. A tavalyi évhez hasonlóan idén is az első évados, vagy a „fekete lónak" számító sorozatokat díjazták. A legjobb dráma a techno-thriller műfajt a tévében új szintre emelő Mr. Robot lett, és a mellékszereplők között is Christian Slater kapott elismerést a címbéli figura megformálásáért. A Mad Men - Reklámőrültekben Don Draper életre keltéséért Jon Hamm 2008 után ismét elhódította a legjobb férfi főszereplőnek járó szobrot, a színésznők között pedig Taraji P. Hensont honorálták az Empire-ért.

A vígjátékoknál szintén meglepetésként könyvelhetjük el a Mozart in the Jungle sikerét, mely a szex, a drogok és a komolyzene világa körül bonyolódik. Gael García Bernalt (akit a Bábelből vagy a Che Guevara: A motoros naplójából ismerhetünk) ugyancsak a szériában nyújtott alakításáért ismertek el, mint az újdonsült karmester, aki a New York-i zenekarban felkavarja az állóvizet.

A minisorozatok kategóriájában a VIII. Henrik udvarába kalauzoló Wolf Hall lett a nyertes, míg a legkiválóbb színész címnek Star Wars - Az ébredő erő miatt amúgy is roppantul keresett Oscar Isaac örülhetett, aki az HBO 6 részes minijében, a Mutassatok egy hőst-ben remek alakítást nyújtott David Simon keze alatt Yonkers városának polgármestereként. A teljes sorozat megtekinthető az HBO GO oldalán az alábbi linken:
http://www.hbogo.hu/content/show-me-a-hero-423189040

TELEVÍZIÓ:

  • Legjobb drámai sorozat

Empire, Fox
Trónok harca, HBO
Mr. Robot, USA
Narcos, Netflix
Outlander, Starz

  • Legjobb színész drámai sorozatban

Jon Hamm, Mad Men - Reklámőrültek
Rami Malek, Mr. Robot
Wagner Moura, Narcos
Bob Odenkirk, Better Call Saul
Liev Schreiber, Ray Donovan

  • Legjobb színésznő drámai sorozatban

Caitriona Balfe, Outlander
Viola Davis, Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot?
Eva Green, Londoni rémtörténetek
Taraji P. Henson, Empire
Robin Wright, Kártyavár

  • Legjobb limitált sorozat, minisorozat vagy tévéfilm

American Crime, ABC
American Horror Story: Hotel, FX
Fargo, FX
Kegyetlen tánc, Starz
Wolf Hall, PBS

  • Legjobb színész limitált sorozatban, minisorzatban vagy tévéfilmben

Idris Elba, Luther
Oscar Isaac, Mutassatok egy hőst
David Oyelowo, Fülemüle
Mark Rylance, Wolf Hall
Patrick Wilson, Fargo

  • Legjobb színésznő limitál sorozatban, minisorzatban vagy tévéfilmben

Kirsten Dunst, Fargo
Lady Gaga, American Horror Story: Hotel
Sarah Hay, Kegyetlen tánc
Felicity Huffman, American Crime
Queen Latifah, Bessie

  • Legjobb vígjáték sorozat

Casual, Hulu
Mozart in the Jungle, Amazon Video
Orange Is the New Black, Netflix
Szilícium-völgy, HBO
Transparent, Amazon Video
Az alelnök, HBO

  • Legjobb színész vígjáték sorozatban

Aziz Ansari, Master of None
Gael García Bernal, Mozart in the Jungle
Rob Lowe, The Grinder
Patrick Stewart, Blunt Talk
Jeffrey Tambor, Transparent

  • Legjobb színésznő vígjáték sorozatban

Rachel Bloom, Crazy Ex-Girlfriend
Jamie Lee Curtis, Scream Queens
Julia Louis-Dreyfus, Az alelnök
Gina Rodriguez, Jane the Virgin
Lily Tomlin, Grace and Frankie

  • Legjobb férfi mellékszereplő sorozatban

Alan Cumming, A férjem védelmében
Damien Lewis, Wolf Hall
Ben Mendelson, Bloodline
Tobias Menzies, Outlander
Christian Slater, Mr. Robot

  • Legjobb női mellékszereplő sorozatban

Uzo Aduba, Orange Is the New Black
Joanna Froggatt, Downton Abbey
Regina King, American Crime
Judith Light, Transparent
Moira Tierney, The Affair

FILM:

  • A legjobb dráma

Carol
Mad Max - A harag útja
A visszatérő
Room
Spotlight

  • A legjobb rendezés

Todd Haynes, Carol
Alejandro González Iñárritu, A visszatérő
Tom McCarthy, Spotlight
George Miller, Mad Max - A harag útja
Ridley Scott, Mentőexpedíció

  • A legjobb színész drámában

Bryan Cranston, Trumbo
Leonardo DiCaprio, A visszatérő
Michael Fassbender, Steve Jobs
Eddie Redmayne, A dán lány
Will Smith, Sérülés

  • A legjobb színésznő drámában

Cate Blanchett, Carol
Brie Larson, Room
Rooney Mara, Carol
Saiorse Ronin, Brooklyn
Alicia Vikander, A dán lány

  • A legjobb férfi mellékszereplő

Paul Dano, Love
Idris Elba, Beast of No Nation
Mark Rylance, Kémek hídja
Michael Shannon, 99 Homes
Sylvester Stallone, Creed - Apolló fia

  • A legjobb női mellékszereplő

Jane Fonda, Ifjúság
Jennifer Jason Leigh, Aljas nyolcas
Helen Mirren, Trumbo
Alicia Vikander, Ex Machina
Kate Winslet, Steve Jobs

  • A legjobb forgatókönyv

Emma Donoghue, Room
Tom McCarthy, Josh Singer, Spotlight
Charles Randolph & Adam McKay, A nagy dobás
Aaron Sorkin, Steve Jobs
Quentin Tarantino, Aljas nyolcas

  • A legjobb vígjáték

A nagy dobás
Joy
Mentőexpedíció
A kém
Kész katasztrófa

  • A legjobb színész vígjátékban

Christian Bale, A nagy dobás
Steve Carell, A nagy dobás
Matt Damon, Mentőexpedíció
Al Pacino, Danny Collins
Mark Ruffalo, Infinitely Polar Bear

  • A legjobb színésznő vígjátékban

Jennifer Lawrence, Joy
Melissa McCarthy, A kém
Amy Schumer, Kész katasztrófa
Maggie Smith, The Lady in the Van
Lily Tomlin, Grandma

  • A legjobb idegennyelvű film

The Brand New Testament
The Club
The Fencer
Mustang
Saul fia

  • A legjobb animációs film

Anomalisa
Dínó tesó
Agymanók
Snoopy és Charlie Brown - A Peanuts-film
Shaun, a bárány

  • Legjobb filmzene

Carter Burwell, Carol
Alexander Desplat, A dán lány
Ennio Morricone, Aljas nyolcas
Daniel Pemberton, Steve Jobs
Ryuchi Sakamoto, A visszatérő

  • Legjobb betétdal

Love Me Like You Do, A szürke ötven árnyalata
One Kind of Love, Love & Mercy
See You Again, Halálos iramban 7
Simple Song #3, Ifjúság
Writing's on the Wall, 007 Spectre - A Fantom visszatér