Én, Earl és a Csaj, aki meg fog halni (12) heti filmbemutató

Ezen a héten érkezik a mozikba az idei Sundance Filmfesztivál nagy nyertese az Én, Earl és a Csaj, aki meg fog halni (12). A furcsa című film 2015-ben kivételes módon egyszerre nyerte el a függetlenfilmes fesztivál közönségdíját és a zsűri nagydíját a „komédia és dráma legnagyobb pillanatainak egyesítéséért”. A film több fesztivált megjárt azóta nagy sikerekkel, köztük a magyar Jameson CineFest – Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon is bemutatták!

Greg magányos, mogorva és mormotaképe van. Végzős gimnazista, de kizárólag a város szegénynegyedében lakó Earllel barátkozik: minden szabad idejüket azzal töltik, hogy klasszikus filmcímekből hülye filmcímet ferdítenek, azután a címhez saját filmet forgatnak. De egy sulibeli lánynak leukémiája van. És Greg anyja rákényszeríti a fiát, hogy menjen át beszélgetni a beteghez. A kínos helyzetből különleges, csupa vicc barátság születik – meg talán egy film, ami – ha jól sikerül – meggyógyíthatja Rachelt.

A furcsa című film 2015-ben kivételes módon egyszerre nyerte el a Sundance Filmfesztivál közönségdíját és a zsűri nagydíját „komédia és dráma legnagyobb pillanatainak egyesítéséért”.
A Fox a fesztivál történetének legmagasabb áráért vásárolta meg a nemzetközi forgalmazás jogát.

Főszereplők: Thomas Mann, RJ Cyler, Olivia Cooke, Nick Offerman, Connie Britton, Molly Shannon, John Bernthal. Fényképezte: Chung-hoon Chung. Zene: Brian Eno, Nico Muhly. Látvány: Gerald Sullivan. Írta: Jesse Andrews.
Rendezte: Alfonso Gomez-Rejon.

Mozibemutató: 2015. szeptember 24.
Eredeti cím: Me and Earl and the Dying Girl
Színes, feliratos amerikai film
Műfaj: vígjáték / dráma
Gyártó: Indian Paintbrush, Fox Searchlight Pictures
Játékidő: 105 perc
Korhatár: 12
Facebook:
https://www.facebook.com/MozICom
Előzetes:
http://bit.ly/EnEarlEsACsaj_trl1_12E