1945 - Magyar filmek elsőként az HBO GO-n

Május 26-tól látható az HBO GO-n és a Cinemax2-ön Török Ferenc legutóbbi filmje, a Rudolf Péter, Tasnádi Bence, Szabó Kimmel Tamás és Sztarenki Dóra főszereplésével készült 1945. A nemzetközi filmfesztiválokon (Berlin, Miami, Jeruzsálem, Waterloo) nagy sikerrel vetített dráma igazi kuriózumnak számít, hiszen témája és fekete-fehérben rögzített képei ellenére közel 30.000 néző látta a mozikban.

1945 augusztusában, miután a „felszabadító" szovjet csapatok megszállták Magyarországot, a kis alföldi faluban a jegyző fiának esküvőjére készülődnek. Közben két feketeruhás, hallgatag férfi érkezik a vasútállomásra két titokzatos ládával. Az állomásfőnök értesíti a hivatalnokot a két zsidó felbukkanásáról. Mindez riadalmat kelt a faluban, a jegyző attól tart, hogy a második világháború alatt deportált zsidók örökösei azért jöttek, hogy visszaköveteljék jogtalanul elvett tulajdonukat.

Az HBO az utóbbi években mindent elkövetett annak érdekében, hogy az amerikai és nemzetközi filmek, illetve sorozatok mellett a mozibemutató után elsőként az HBO GO-n legyenek elérhetőek legálisan a magyar filmek a nagyközönség számára. Jelenleg is több sikerfilm, sorozat és dokumentumfilm található az HBO GO-n, így a magyar film szerelmesei megtalálják többek között a Kincsem, a Testről és lélekről, a Brazilok, Tiszta szívvel, A martfűi rém, a Hurok, a Kút, Az állampolgár című alkotásokat.

Ráadásul az HBO GO-n az előfizetők több mint 5000 órányi legális, vírus- és reklámmentes tartalom közül válogathatnak, amelyek egy gyors regisztrációt követően 1 hónapig bárki számára ingyen elérhető. A próbahónap után a havidíj alig több, mint egy 3D mozijegy ára, amiért cserébe 800 mozifilmhez, 220 sorozathoz, több száz órányi gyerektartalomhoz és dokumentumfilmhez férhet hozzá a felhasználó. #nézzmagyarfilmet

HBO GO – A MAGYAR FILMEK OTTHONA