Lélegzetelállító az új Harry Potter előzetes

Harry Potter

Megérkezett a Harry Potter and the Deathly Hallows második részének végső előzetese, melynek láttán azt hiszem már most kijelenthetjük, hogy méltó lezárást kap a történet, melynek első része 2001-ben volt látható a mozikban. A befejezést ismét az előző 3 rész mentora, David Yates rendezte.

Látványból és izgalomból biztosan nem lesz hiány, az előzetes elején hallható zene pedig az apokaliptikus képvilággal kísérve még most megborzongat. Visszagondolva, amikor az előző rész lassú történetvitele miatt panaszkodtam, most már látom, hogy, egy zseniális felvezetése volt az elkerülhetetlen végnek. A lassan, de biztosan bekövetkező leszámolás pedig egy minden eddiginél látványosabb és fantasztikusabb filmben zajlik - méghozzá 3D-ben, valamint IMAX 3D-ben.

Emelett érdemes megnézni az egész történetet összegyűjtő montázst is, melyben a készítők és a szereplők nyilatkoznak a filmekről.

A hazai bemutató július 15-ére lett módosítva, a stúdió döntése alapján.