Farkas - szinkronos előzetes (The Wolverine)

The Wolverine

A múltkori dupla után az Intercom elérhetővé tette a Rozsomák The Wolverine a Farkas szinkronos előzetesét is. Most a címen ne vitatkozzunk, volt elég időnk megszokni. A történet, mint felhomályosítottak, nem az X-Men filmek előtt, hanem azok után játszódik, aminek tudatában már sokkal jobban sikerült összerakni a képet. Aki az eredeti verziókra kíváncsi itt nézheti meg őket, a többieknek pedig következzen a szinkronos videó, valamint a hivatalos körítés.

A különlegesek közt ő a legkülönlegesebb. A győzhetetlenek között ő a legerősebb. Farkas (Hugh Jackman) vad, magányos, kortalan. Minden sebe azonnal gyógyul, a csontjait adamantiumötvözet teszi törhetetlenné. Ezúttal azonban – hosszú élete során először – mégis sebezhető. 

Egy titokzatos férfi kérésére Logan Japánba utazik, ahol egy olyan ajánlatot kap, amelytől egész élete megváltozhat. Ám céljai eléréséhez le kell győznie a félelmetes Ezüst Szamurájt, egy csapat nindzsát és egy veszélyes tudóst is. Erején felül harcol, ám nemcsak a szamurájkardok fenyegetik: saját démonait, kétségeit és félelmét is le kell győznie ahhoz, hogy életben maradjon. Ha viszont győz, erősebb lesz, mint valaha volt…

A népszerű X-Men sorozat legemlékezetesebb szereplője és legnevesebb színésze, Hugh Jackman köré külön mitológia szövődik – és ez most egy lélegzetelállítóan izgalmas, látványos és akciódús filmben mutatkozik be.